Fórum » Beszélgetés a játékokról
The Witcher - Befejezés [SPOILER]
Legutóbb én is semlegesként fejeztem be. Egyébként ha a 10 trófeát leszállítjuk, akkor választhatunk egy acél és egy ezüst kard között. Ilyenkor érdemes az ezüst kardot választani, mert az acél kard ugyanaz, mint amit a fogorvos ad.
Ezúttal semleges karakterként vittem végig, megöltem a farkasembert, a strigát, Abigalt megégették, szóval csupa "rossz" döntés. Érdekes módon a végén semmi hatása nem volt, mivel semleges voltam ezért Triss volt a szövetségesem és a végén királyi tanácsadó lett. Az utolsó videóban (nem a render hanem a rajzos) az volt, hogy a király hagyta, hogy a rend és a tündék leöldössék egymást majd pedig, hogy a királyi udvart lecserélték és hűséges emberekkel töltötték fel, a varázslónők pedig befolyást szereztek. Utána egyből az a kép amikor Geralt meg el és "ez már egy másik történet..." Remélem azért az enchanged változatban a végét jobban megoldják tehát a korábbi döntéseknek (pl. Triss/Shani, az identitás küldetés) legyen valami következménye is. A kártyákat ezúttal sikerült megszereznem továbbá megvolt az első flush is kockapókerben.
. A fogorvos küldetését tényleg teljesítsétek, a kard amit ad tényleg brutális.
Azar pl már nem volt ellenfél meg persze a felfejlesztett Aard is jól jött.
. A fogorvos küldetését tényleg teljesítsétek, a kard amit ad tényleg brutális.
Azar pl már nem volt ellenfél meg persze a felfejlesztett Aard is jól jött.Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 11:03
- Játék kívánságlisták és várólisták [12]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]