Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
Empire: Total War (Előzetes)
Második bekezdés, utolsó mondat: * protektorátus, állam nélkül.
Köszönöm.
Retee: A Shogun-ban lehetett szövetségeket kötni, és háborúzni. Ha valaki megtámadta a szövetségsét, semmi nem történt. A Medieval-ban a pápa már kitagadott, és a többi ország is felbonthatta veled a szövetségét, vagy megtámadhatott. Ezen kívül akár be is házasodhattál egy ellenséges ország királyi családjába, és akár így is megszerzhetted azt. Valamint le is lehetett fizetni az ellenséges seregket. A Rome-ban már jóval több lehetőség volt, pénzt lehetett adni, területekkel lehetett kereskedni, kereskedelmi utakat nyitni, térképinformációt kérni. A béke helyett, ha nagyon beszorítottuk az ellenséget, választhattuk akár azt is, hogy protektorátussá tesszük. A Medieval II-ben nem voltak nagy újítások, ott csak láthattuk, hogy mennyire fogják elfogadni az ajánlatunkat. És a protektorátus állam hűbéres állam lett.
Nem tudom, hogy mi ez, ha nem fejlődés.

sysnrt: Automex
Szabad megtudnunk, melyik cég fogja forgalmazni?
Tötyi: Tegnap beszéltem a forgalmazóval, jövő hétre ígért árat.
Az áráról lehet már tudni valamit? 10-12 rugó körül várható majd?
"But I, being poor, have only my dreams; I have spread my dreams under your feet; Tread softly because you tread on my dreams."
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Sony már a következő DualSense-generáción dolgozik, bejegyeztette az adaptív analóg karok technológiáját
- 2. Az idén már tíz éves Mafia III ingyenes frissítést kap, amellyel végre dedikáltan is megjelenik PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re
- 3. Valor Mortis teszt – FPS soulslike a napóleoni háborúk idején
- 4. Még meg sem jelent, de már azt is tudni lehet, hogy mikor rajtol a Call of Duty: Modern Warfare 4 első szezonja
- 5. Tarol a Steamen egy új multiplayer FPS, a Hood Warfare 2 nem is próbál több lenni egy CoD-másolatnál, mégis tízezrek játszanak vele
Legfrissebb fórumtémák
- 09:13
- Ki mivel játszik mostanában? [8336]
- 21:32
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [119]
- 06:57
- El Presidente maga írja a történelmet brit gyarmatokról és forradalomról a Tropico 7 új sztori trailerében [hozzászólások] [1]
- 01:21
- Gears of War: E-Day teszt – E-nap, amikor a háború fogaskerekei csikorogva beindultak [hozzászólások] [1]
- 23:03
- Az idén már tíz éves Mafia III ingyenes frissítést kap, amellyel végre dedikáltan is megjelenik PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re [hozzászólások] [1]
- 22:38
- The Blood of Dawnwalker [42]
- 07:16
- Körökre osztott akcióval jön a most bejelentett Gods with Badges, amelyben egy jövőbeli város rendőrét alakítjuk [hozzászólások] [3]
- 18:42
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1667]
- 12:37
- Active Matter teszt – Interdimenzionális extraction shooter a jobbik fajtából, némi S.T.A.L.K.E.R. utóízzel [hozzászólások] [1]
- 21:40
- Bus Simulator 27 teszt – Ez lesz Vitézy Dávid új kedvence? [hozzászólások] [6]