Nekem tetszett. Jól volt felépítve a cselekmény, egyáltalán nem volt zavaró a sok flashback és mental echo, hiszen ez a történetmesélés alapja volt. Amúgy a két külön történet zseniálisan lett "összevágva" és végigvezetve! A hangulata is kellemesen nyomasztó volt a számomra, és kellően hosszú is volt a játék. Az optimalizáció valóban nem a legjobb, de azt figyeltem meg, hogy hiába veszem sokkal lentebb a beállításokat, nem nyerek vele sok fps-t. Így aztán mindent maxra tettem, és 30 fps-el vittem végig.
Végülis volt néhány pontja, ami nem annyira tetszett. Pl hogy nem tudtuk meg, a mutánsok hogyan is keletkeztek, hogy kerültek oda. Valamint nem annyira jött be, hogy folyamatosan a továbbjutáshoz szükséges kapcsolókat kellett keresgélni, ez egy idő után kicsit fárasztó volt már. És ha már ez az első olyan játék, ami 100%-ban kihasználja az Nvidia PhysX-et, akkor talán jobban előtérbe kellett volna helyezni a fizikát, olyan feladatokat és puzzle-öket adni, amiben ki lehet és kell használni... Mert gyakorlatilag kimerült annyiban, hogy arréb lehetett mozdítani a székeket, hordókat, stb. De minek... A játékmenetet semmiben nem befolyásolta.
De összességében nagyon tetszett. At utolsó két pálya.. OMG! Először kétségbe vontam a készítők józan elmeállapotát, aztán rájöttem, hogy zseniális húzás!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]