28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

FIFA 10 (Ismertető)



Írd ide hozzászólásod:

Dauby73
Dauby73 [70]
EA: ez az a cég, ahol igazából soha nem voltak botrányok review-k körül, soha nem keveredtek bele újságírók megvásárlásába stb. (emlékeim szerint) Ezt azért, sajnos, nem sok kiadó mondhatja el magáról manapság, főképp ilyen hosszú életpálya mellett.

Az utóbbi években pedig olyan innovatív címeket adtak ki, hogy bármelyik másik kiadó a fél karját adta volna, ha ilyen játékokat tudhatna magáénak: The Sims, Spore, Dead Space vagy Mirror's Edge. De említhetném a konkurens nélkül álló Fight Night sorozatot, most pedig például a Brütal Legend is náluk van vagy például szintén itt van a Rage.

Tény, hogy a licenceiket kíméletlenül kiaknázzák, de minden másik kiadó hasonlóan cselekedne a helyükben, hidd el. Nagyon-nagyon jó szakemberek dolgoznak az EA-nél, hogy ezeket a licenceket meg tudják szerezni és meg tudják tartani!

Nem is értem, hogy merülhet fel benned ennek a létjogosultsága, hiszen teljesen független 'médium' az oldal, ha csak a befolyásolás szikrája is fellobbanna, akkor biztosan nem dolgoznék Dinonak. Kifejezetten érzékeny vagyok az ilyen botrányokra (befolyásolás/megkenés), pl. a Mini Ninjas cikkben is kitértem arra, hogy sajnos az EIDOS messzi földről híres arról, hogy milyen etikátlan eszközökkel tolta játékait.
.:[Kain]:.
.:[Kain]:. [11704]
az EA csápjai hosszúra nyúlnak...

de nehogy azt mondd már, hogy az EA nem a legnagyobb cápa a játékiparban, a legprofitorientáltabb és nem a legnagyobb tőkével rendelkezik... ezek után miért is olyan nehéz ezt elhinni?
Dino
Dino [6081]
Kain: Bírom az ilyen meggyanúsításokat... Egy fillért nem kaptunk az EA-tól. (És ha kapnánk, az se lenne befolyással a cikkekben megjelenő véleményre vagy pontszámra.)
De ha körülnézel a nemzetközi cikkek között, akkor hasonlóan pozitív véleményeket találhatsz a cikkekben a konzolos FIFA 10-ről.
.:[Kain]:.
.:[Kain]:. [11704]
"minden idők legjobb focijátékát!"

ez elég hatásvadász kijelentés, az EA mennyivel segíti éves szinten az oldal üzemeltetését?

(racionálisan gondolkodva az előző fifákból tanulva és a pesek ismeretében ilyet élő ember aki ép ésszel él biztosan nem írna ki...)

Vissza

Fórumszabályzat