Kipróbáltam a küldit. Először nézzük hogyan is zajlott a dolog, azután majd leirom mi tetszett és mi nem. A küldetést többször is végigjátszottam (4x). Ahol volt lehetőség próbáltam minden alkalommal másfelé menni, többféleképpen közeliteni a célokhoz, hogy lássam hogyan reagál az AI. Sok különbség nem volt nagyjábból mindig ugyanaz történt, hiszen annyira azért elkóborolni sem lehet a csapattól ezért nagyjából mindig velük mozogtam, max egyszer a jobb egyszer a bal oldalon mentem.
Akkor nézzük:
Szép nagy csapattal indultunk útnak. Én úgy döntöttem, hogy embereimmel felmegyek a dombtetőre körülnézni. Alig értünk fel a tetőre, amikor tőlünk balra a domb tövében észrevettünk egy rakás GI Joet, amint éppen a domb mellett előrenyomuló csapataink felé tartanak. Tüzelni kezdtünkrájuk, amitől kicsit megzavarodtak, mert oldalról löttük őket. De nem volt idejük, hogy összeszedjék magukat, mert ekkor odaért a lenti csapat is a páncélossal, és az amcsik két tűz közé kerültek. Mivel nyilt területen voltak fedezék nélkü, nem tartott sokáig a harc. Miután mindegyikük holtan feküdt a domb tövében, továbbindultunk. Veszteség nélkül értük el a finomitót, és megkezdtük a támadást. A csapat nagy része egyenesen nekiment a finomitónak, én azonban úgy döntöttem óvatosabb leszek és a fák közé vittem a csapatot, ahol jó fedezéket találtunk. A védőkkel hamar végeztünk, és a járművek sem jelentettek problémát, igy néhány perc múlva már a finomitóban voltunk, és következő támadáshoz készülődtünk. Egy kis létszámú csapatot hátrahagytunk, hogy védjék az objektumot, mi pedig elindultunk az amcsi tábor felé. Én a magam részéről nem tartottam szerencsésnek, hogy az út közepén haladjunk, ezért csapatommal az út jobb oldalán lévő fák között haladtunk előre. Az óvatosságom ezúttal kifizetődött, mert nemsokára az út mindkét oldaláról egyszerre kezdtek lőni ránk. A támadók egyik fele, pont abból a kis erdősávból lőtt ahol mi is voltünk, de úgy tűnt bennünket nem vettek észre és az úton lévőket lőtték. Ezt kihasználva lerohantuk őket, és hamar végeztünk velük, majd a társaink segitségére siettünk. Ők az úton hasalva küzdöttek a támadóikkal, akiket most már mi is lőttünk. Gyorsan végeztünk velük is, majd miután kicsodálkoztam magam azon, hogy senki sem sérült meg az úton haladók közül továbbmentünk. Az úton nemsokára észrevettünk egy őrhelyet ami azonban üres volt. Nem úgy az út melleti terület, ahol nagyszámú ellenséges katona gyűlt össze két páncélos kiséretében. Túlerőben voltak, de azért felvettük velük a harcot. Azonban hamar nyilvánvalóvá vált, hogy nincs esélyünk velük szemben, ezért kiadták a parancsot, hogy vonuljunk vissza. Megindultunk vissza a finomitó felé, de a hátunk mögött a páncélosok felértek a dombra és tüzelni kezdtek. A visszavonulás megállt, és mindenki igyekezett eltűnni az aljnövényzetben, vagy a fák között. Ha fel tudnak tartani minket addig mig a gyalogságuk is ideér, akkor végünk. A kályhacsöves emberek azonban értették a dolgukat, és amint fedezékbe értek azonnal célbavették a támadókat és kilőtték őket. Hála a gyors beavatkozásuknak folytathattuk a visszavonulást. Hátul ugyan már lehetett hallani az amerikai fegyverek kattogását, de nem voltak elég közel, hogy lefogjanak minket. Szégyen a futás de hasznos, igy hát nyakunkba szedtük a lábunkat és igyekeztünk minél előbb eltűnni.
Nos ennyi a történet, most pedig néhány észrevétel.
Az elején amikor a domb mellett belebotlunk az első amcsikba, szerencsétlenek marha rossz helyen vannak. Tiszta agyaggalamblövészet volt, hiszen fedezék sem volt a közelben. Amúgy mit keresnek ott? Meghallották, hogy jövünk és elénk jöttek? Mert akkor elég öngyilkos tipusok lehetnek. Végülis bemelegitésnek jó volt
. A mi csapatunk páncélosával mi volt a terved? Többször is nekiálltam a küldetésnek, és volt olyan, hogy miután a domb tövében végeztünk az amcsikkal, a páncélos ottmaradt a dombnál, de olyan is volt hogy eljött velünk a finomitóig, és támogatott mimnket. A finomitó bevétele szintén könnyen ment, a védők nem nagyon igyekeztek, hogy megállitsanak minket, igaz lehetőségük sem nagyon volt rá, mert már messziről leszedtem(tük) őket.Ez a távcsöves puska óriási előny. Szerintem a finomitó mi felénk eső oldalára is lehetne rakni olyan bunkert néhány katonával mint ami a túloldalon az útnál van mert igy szinte ellenállás nélkül értük el a keritést. Egy finomitó fontos célpont, védhetnék jobban is. A páncélosaikat is simán kilőttük még a túloldalról a fák közül, mig ők nem nagyon tudtak ránk lőni, mert mindig utjukban volt valami. Ha a támadáskor át tudnának jönni valahogy a túloldalra, hogy az oldalunkba, vagy hátunkba kerüljenek, az izgalmas lenne. Egyszóval ezen szerintem lehetne neheziteni, mert mindig gond nélkül elfoglaltuk a finomitót. A tábor elleni támadásnál ugye szembetalálkoztunk az úton pár katonával. Ők az úton lejjeb lévő őrhelyről jöttek, amiről irtam, hogy üres volt? Vagy külön csapat? Szerintem az őrhelyen azért legyen néhány katona, mert furcsán néz ki üresen( még ha nem is érünk el odáig, hogy harcoljanak). Viszont ez a kis támadás is maradjon meg, hiszen biztosan halották a táborban a csatazajt és küldtek csapatot, hogy nézzék már meg mivan, és gondolom velük találkoztunk(vagy nem). Aztán az ellentámadás az jó, ténleg sokan vannak, és mivel ugye mindenki fut vissza magunkban úgysem fogunk harcolni velük. Nem tudom mikor indulnak el, de egyszer előfordult, hogy a csapat többi része valamiért lemaradt,(vagy én mentem gyorsan előre) igy csak én és az embereim voltunk elöl. Észrevettem azt a nagy csapatot, és mivel a finomitónál vettem fel mesterlövészpuskát, gondoltam gyakorolok kicsit. A járművek nem tudom hol voltak, nem láttam őket de a katonákat mind lelőttem. Simán le tudtam szedegetni őket, mert szerintem fogalmuk sem volt honnan lövök. Vissza nem lőttek, csak lehasaltak, vagy odébb futottak. A képen ugyan még él néhány, de nem sokkal utánna már ők is halottak voltak. Mikor a csapatunk többi része odaért akkor előkerült a két páncélos is, de azokat simám kilőtték. Megint jött a parancs, hogy túl sokan vannak, és vonuljunk vissza, pedig már nem volt előttünk senki. Még tovább is mentem egyedül, de aztán észrevettem, hogy eltűnt az a jel ami a tábort és a feladatot jelölte, és csak a visszavonulást jelző van már. Igy szépen visszasétáltam az úton és kész. A múgy a végén még kiirja, hogy a bónusz feladatot teljesitettem. Az mi volt?
Mindent összevetve jó volt, de ahogy irtad még tényleg nem tökéletes.
A finomitó elleni támadás jelenthetne nagyobb kihivást, és szerintem a visszavonulásnál az amcsi támadás indulhatna az uton lévő őrhelytől is mikor észrevesznek minket.Szerintem jobban nézne ki ha ott állomásoznának, és nem egy üres rét közepén, és nem is lehetne sniperrel sem leszedegetni őket, mert messzebb lennének, és nem lehetne úgy közelebb menni, hogy észre ne vegyenek.
Nos ennyi lenne. Remélem tudtam segiteni.
A halyesirási hibákért és elirásokért elnézést ,a multkoriban is maradt pedig többször átolvasom őket, de mindig marad bent valmi.
Duct tape is like the force. It has a light side, a dark side, and it holds the universe together.
