28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Labdarúgó Világbajnokság 2010 - Dél-Afrika



Írd ide hozzászólásod:

szbszig
szbszig [33649]
Az csak két hozzászólás volt, igazán semmiség. Meg nem is egyedi eset, hogy évekkel utána írjak egy lezajlott esemény topikjába. Például a 2008-as olimpia után is végig követtem és linkelgettem a Pars-féle esettel kapcsolatos híreket, hiszen mégis egy olimpiai érmünk múlik rajta. Annak a sztorinak egyébként szerintem még mindig nincs vége, annak ellenére, hogy pár hónapja született egy legfelsőbb bírósági határozat is...

És azt is meg kell jegyezni, hogy ez a topik jelentős előnnyel indult a másikkal szemben. Hiszen egészen régen, még 2007-ben nyitottam meg, így a vébé kezdetére már összejött 550 hozzászólás. Persze azokért is megdolgoztam, nem azért mondom. Sőt, azokról mondhatom el leginkább, hogy megdolgoztam értük, mert ha az LM-féle 80%-os statisztika nyilván túlzás is, de a selejtezők alatt tényleg én voltam az egyetlen, aki rendszeresen és érdemben írt ide.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

balays82
balays82 [14276]
Vagyis csak a saját dolgodat nehezítetted meg azzal, hogy még két évvel a 2006-os vb után is írtál hozzászólást annak topikjába.

szbszig
szbszig [33649]
Örömmel jelentem be, hogy az előző hsz-szel átléptük a 2006-os vébé topikja hozzászólásainak számát. Kicsit nehezen jött ösze itt az utolsó néhány levél, de most már elmondhatom, hogy az én focivébés topikom a legnépszerűbb az összes közül a fórumon.

Egyébként a viccet félretéve tényleg érdekes, hogy gyakorlatilag hajszálra ugyanannyi hozzászólás érkezett ebbe a topikba, mint négy éve.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Vissza

Fórumszabályzat