De attól még sikerült megint 67 főre növelni a létszámot...:/ Bár nem Exolon szint, mert tényleg a külön szövik külön intézik a dolgaikat, de attól még idegesítően sokan vagyunk. Viszont muszáj volt meglépni, mert ha mi nem, akkor az időközben összeolvadt Bad Boys - Hydra csapat olvasztja be őket, ami ugye kellemetlen lett volna, hiszen akkor az FS mellé kerülnek, mi meg azt nem szeressük.
Aztán volt itt háború is, illetve hivatalosan lovagi torna, az SB és az FS között, persze mindenki hívott be embereket, az FS jellemzően Perseusi, valamint BB tagokat, az SB pedig tőlünk, úgyhogy most már egy hete megy a 40v40 topfight, bár mintha ma lett volna vége.
Lassan jön zanda, lesznek bőven komplikációk, mert újraszámolt hajóértékek vannak, zanda hajói pedig ismeretlenek. S2-n megmaradt hajók is jönnek ellenünk (gondolom ellensúlyozásképp mi erősítést kapunk a megmaradt galaxisból (arról a két planról
)). Állítólag az NPC planőrző flották is megtámadnak minket, de akkot 2 nap alatt végetér a játék.
Én közben már 200 gyárral tolom folyamatosan, de kicsit kiestem a ritmusból, nem építettem két hete, érettségi, osztályozók, stb miatt.
A kibaszás társas játék, sose feledd.
