Fórum » Beszélgetés a játékokról
Brothers in Arms "4"
Na ezzel így egyetértek én is. Tudom, hogy kisebbség vagyok az igényeimmel, de azért muszáj volt kiadni magamból ezt. 

Gump őszintén megmondom, nem hibáztatom őket, hogy nem egy taktikus játékot csinálnak, mikor egy másik témába a Far Cry 2-t, ahol az ember rendesen tervezgethetett egy-egy rajtaütés előtt, azért bírálják, hogy üres, semmitmondó játékmenete volt, holott az illető nem tudott vele játszani.
A baj az, hogy a játékkészítők hiába készítenek játékokat, azok valódi értékét, és lényegi tartalmát kevesen ismerik fel. BiA-ban kevesen látták mennyire fontos a taktika, Far Cry 2-ben elsikkadt egy csomó embernek a gerillaharc lényege, a CoD-ot mindenki úgy viszi végig, hogy előrerambózik, holott ezerszer élvezetesebb, ha az ember fedezékről fedezékre, taktikusan halad.
Ez az egész mind arról szól, hogy neked meg rajtad kívül 100 embernek van arra igénye, hogy a BiA olyan legyen, mint amilyen volt, másik 10000 embert pedig úgy lehet megfogni, hogy egy darálósabb játékmenetet adnak.
A kiadó reménykedik, hogy a névvel megfogja a régi játékosokat, a játékmenettel pedig az újakat, és így nem 1000 ember pénzét tudják magukénak, hanem mondjuk 11000-ét. Ha pedig a régi fanoknak nem jön be? 9000 pluszban vannak akkor is...
Sajnos ez nem a mi igényeinkről szól, hanem a többségéről, ezen lehet sírni(csak azt lehet), ettől még nem változik meg a helyzet.
Arra pedig, hogy válaszoljak a BiA-t igen is össze lehet hasonlítani a CoD-dal, még ha nem is ugyanolyan ütembe adnak ki részeket. Mindegyik sorozat és a sorozatoknak van egy élettartama. Nagy közönségű sorozatnál 20 részen keresztül is megtarthatod ugyanazt a formulát, mert a nagy tábor azt igényli és nem akarják elveszteni a táborukat. Kis rajongótáború sorozatnál ellenben előbb kell változtatni, mert ha lehúznak ugyanazzal formulával 20 részt, több ember akkor sem lesz oda érte.
A második világháború téma pedig elcsépelt, ha az ember mégis ilyen témába akar játékot csinálni, kell valami plusz bele, amitől más lesz: Wolfenstein, Saboteur, BiA: Furious 4...
Összegezve: Én is sajnálom, hogy egy értelmes sorozat ilyen sorsra jut, még ha a kommentjeimből ez nem is jön le. De figyelje meg mindenki, aki most dühöng...az Ubisoft hatalmasat fog ezzel kaszálni, még a Moder Warfer 3, Arma 3 és Battlefield 3 mellett is.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Ismét történelmet írt a LEGO, a boltokba került az eddigi legnagyobb szett, amely mellett a Titanic és az Eiffel-torony is elbújhat
- 2. A játékosok petíciót indítottak, hogy az Infinity Ward tegye elérhetővé csak PvE módban is a Call of Duty: Modern Warfare 4 DMZ-játékmódját
- 3. Egy korszak ezen a héten lezárul – végleg leállítják a Call of Duty Warzone 2.0 szervereit, már a pontos dátum is megvan
- 4. A PlayStation Plus 2026. novemberi kínálata
- 5. Már a Steamen is elérhető az egyszemélyes magyar fejlesztés, az RTS-TPS hibrid Operative Division
Legfrissebb fórumtémák
- 11:03
- Helyzetjelentés [157690]
- 10:47
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1674]
- 16:52
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [125]
- 14:51
- Grand Theft Auto VI 8. hírcsomag – előtöltés, élet a játékon belül, miről szól a sztori, milyen hosszú lesz a játék, hogyan készül a Sony a premierre [hozzászólások] [1]
- 13:23
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15180]
- 11:58
- Moderátoroknak [17416]
- 20:22
- Ki mivel játszik mostanában? [8360]
- 15:08
- GG - GameGuess játék [994]
- 00:23
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43447]
- 19:54
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [280]