Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
Assassin's Creed 2 (PS3) (Konzol cikk)
A 12. és a 13. fejezet maradt ki (Battle of Forlì, Bonfire Of The Vanities), de szerintem ezek nélkül is érthető a történet (már amennyire ez elmondható úgy általában a sorozatról), viszont ennek ellenére nem érdemes kihagyni azokat, mert kifejezetten tartalmas DLC-kről van szó. A Battle of Forli nekem különösen tetszett, már csak Caterina Sforza karaktere miatt is, aki a Brotherhood történetében is fontos szerepet tölt be. Igaz, én PC-n játszottam a második résszel, ahol a szokásos későbbi megjelenés miatt már alapból benne volt a két hiányzó szekvencia, így nem is tudom, milyen lett volna a játék ezek nélkül, de szerintem nem ment volna az érthetőség rovására, ha kimaradnak.
Szégyenszemre még csak a sorozat első részét toltam végig, a másodikat már idő hiányában 33% körül abbahagytam (a többit meg emiatt elő se vettem). Elkezdeném majd újra valamikor, de olvastam, hogy a mostanában főleg siránkozásától hangos Ubisoft kicsit sem felhasználó barát módon 2 közbülső fejezetet kihagyott a végleges verzióból. Kérdésem az lenne, hogy ezek nélkül is kerek, egész, érthető a történet, vagy nagyon hiányzik belőle a külön megvásárolható 13. és 14. (azt hiszem ezek azok) fejezet? (Megjegyzés, direkt zárójelben: így nem is csoda, ha a felhasználók gyakran inkább letöltik a termékeit a nevezett kiadónak, ha egy kőkemény árkategóriás kész programból csak úgy kifelejt epizódokat, amit vegyél meg, ha az is érdekel! Bravó, így kell ezt csinálni!)
"....money talks, and bullshit runs the marathon." /Chris Carter: Hunting Evil/
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Ismét történelmet írt a LEGO, a boltokba került az eddigi legnagyobb szett, amely mellett a Titanic és az Eiffel-torony is elbújhat
- 2. Egy korszak ezen a héten lezárul – végleg leállítják a Call of Duty Warzone 2.0 szervereit, már a pontos dátum is megvan
- 3. Már a Steamen is elérhető az egyszemélyes magyar fejlesztés, az RTS-TPS hibrid Operative Division
- 4. A PlayStation Plus 2026. novemberi kínálata
- 5. Az Electronic Arts 25 legendás klasszikussal lepte meg a rajongókat, évtizedes játékok kerültek fel a Steamre
Legfrissebb fórumtémák
- 19:50
- Ki mivel játszik mostanában? [8365]
- 19:45
- Helyzetjelentés [157710]
- 11:57
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1692]
- 08:00
- Szét*** az ideg [5583]
- 16:52
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [125]
- 14:51
- Grand Theft Auto VI 8. hírcsomag – előtöltés, élet a játékon belül, miről szól a sztori, milyen hosszú lesz a játék, hogyan készül a Sony a premierre [hozzászólások] [1]
- 13:23
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15180]
- 11:58
- Moderátoroknak [17416]
- 15:08
- GG - GameGuess játék [994]
- 00:23
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43447]
