Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
Dear Esther (Ismertető)
Engem már a Dear Esther mod is lenyűgözött, amikor tavaly nyáron kipróbáltam. Nem arra számítottam amit vártam, de így még nagyobb hatást váltott ki a játék. A történet szerintem egészen érthető, nem térek ki rá. Az angol nyelvű monológok gyönyörűek amit a magyarítás tökéletesen visszaad és így azok is megérthetik a történetet akik nem beszélik kimondottan jól a nyelvet. Közöttük lennék én is. Nagyon vártam a felújított változatot és a grafikában (főleg amit a barlangban látunk)nem is csalódtam. Ugyanakkor a Dear Esther mod nekem jobban tettszett. Nem sokkal, csak egy kicsivel. Hiányzott pl az ugrás lehetősége a játékból, aminek a segítségével ha már untam egy részt gyorsabban tudtam haladni a játékban. A tárgyakkal való interakció lehetőségét is kiszedték, pedig én mindig egy kis papírcsónakkal érkeztem a játék végére. Ezt ebben a felújított verzióban nem tehettem meg. Sajnálom, hogy azt a kevés szabadságot vagy inkább lehetőséget elvették az emberektől, mert aki akart az élt volna vele, aki nem az nem. De így maradt bennem ennyi hiányérzet. Ettől függetlenül végre egy jó játékkal is sikerült játszanom ebben az évben.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:46
- Játék kívánságlisták és várólisták [11]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]