Na, akkor én is regisztráltam, csak eme hozzászólás miatt. Mert hogy olyasmik lettek leírva, amivel finoman szólva sem értek egyet ? ez még hagyján -, de konkrétan köszönő viszonyban nem állnak a valósággal. Nézzük csak gyorsan?.
A grafikai fejlődés annyiban merül ki, hogy változtattak a fényviszonyokon, illetve kontrasztosabbá tették a színeket. Szerintem ez néhány órás munka. Tudni kell, hogy a játék alapját az az ősrégi EFGO motor adja, ami anno még a Griddel mutatkozott be. Ennek 4 éve? Ezt a motort módosítgatják, kiadtak már vele az F1 2012-vel együtt 13 darab játékot, úgyhogy talán-talán indokolt lenne, hogy miután ennyire sikerült kiaknázni és dollár százmilliókat beleölni, esetleg egy vadiúj motort is hozzanak már végre. Főleg, amikor olyan kemény riválisok jönnek, mint az Assetto Corsa, a Project CARS, vagy a GTR 3. És a riválisokat a grafikára értem most, semmi másra. A hab a tortán az, hogy a Grid 2 is ezt az elavult EGO-t fogja használni, ami jól érzékelteti azt, hogy a Codemasters mennyire tesz arra, hogy egyébként a játékipar egy folyamatosan fejlődő iparág és az emberek időnként azért éhesek az alapvető újdonságokra.
Azt is megemlíteném, hogy az F1-sorozat nem más, mint egy Grid-mod. Ennyi, és éppen ezért rendelkezik annyi, elfogadhatatlan hibával. Ezt a motort nem erre a műfajra írták, milliószor kilóg a lóláb és a jelek szerint minél többet módosítgatják és erőszakolják meg a motort, annál hibásabban fog működni. Azért egy teljes brand modszerű felépítése enyhén szólva is szánalmas lépés, az F1-sorozat egy teljesen önálló, specifikusan kifejlesztett motort érdemelt volna. De nem kapott, ezért tart ott, ahol.
Mentegeted azt a megoldást, hogy a pályáról lecsúszva a játék belenyúl a vezérlésbe és nem engedi a játékost személyre szabottan cselekedni. Nézd, az, hogy nem kikapcsolható a kerékcserés kiállás, egy minősíthető dolog. Az, hogy a rajt szintén automatikus, ismét egy dolog. De érted? Ha kicsúszok a pályáról, talán meg kellett volna oldani a dolgot kerék kipörgéssel, illetve azzal, hogy megfelelő nem-tapadási viszonyokat és egyéb fizikai jellemzőket érvényesítenek ebben az esetben. De az, hogy maga a játék fogja meg az autót, durván nevetséges és árkádnál is árkádabb megoldás. Pályalevágások? Nos, ezt egyszerű lenne megoldani. Ha TT-ben, vagy akárhogy leszakítasz a pályából egy részt ? jellemzően a kanyarokban ? élből kioszt a játék 1 mp időbüntetést és meg van oldva ez a hatalmas probléma.
Az meg, hogy élethű az, hogy a játék megfog a kavicságyban, simán nc kijelentés. Akkor lenne így, ha a valóságban az lenne, hogy valaki kimegy a pályán kívülre és egyszer csak ott terem nem tudom mennyi pályamunkás és visszatartják az autót x másodpercig. De azért ez így eléggé röhej lenne, nem?
"A lefelé váltásokkal is csínján kell bánni, akárcsak tavaly, különben robban a motor, de minimum vidám gőzmozdony mintájára dől belőle a füst. Mikor láttunk hasonlót a való életben?"
Motorhibák és való élet. Te sem gondolod komolyan, hogy egy sima utcai autó ilyen irányú jellemzőivel kellene példálózni, igaz? Az F1-ben az utóbbi években mennyiszer láttál te motorhibát, amik a váltásból adódtak? Segítek: Egyszer sem. Ennek fényében pedig teljesen irracionális az, hogy a motor felrobban, csak mert ?túl gyorsan? váltok vissza. Ilyen nincs, ezért ez a ?megoldás? ? bug? ? messze nem élethű.
Az irányítás kérdése egyénfüggő, de tény, hogy a játék eredeti állapotában messze nem hozza azt, amit eddig megszoktunk. Nézel te onboard felvételeket? Milliószor nem az ideális íven előznek a versenyzők, mégsem száll el a tapadásuk nullára. Mert ugye ez esetben lehetetlenség lenne előzni. Innentől tehát érvénytelen az a kijelentés, hogy csak egy ideális ív van, ez már csak azért is baromság, mert rengeteg versenyző más és más ideális íveket használ alkalomadtán. Arról pedig külön biztosíthatlak, hogy az ideális íven is fellép az alulkormányzottság effektusa és szerintem ismerem ezeket az íveket, legalábbis az F1 2011 TT-ben elég szépen a leaderboard elején voltam ? ahol komolyan nyomtam, első húszban simán -, talán nem kell nekem bemutatni, hogy hol és merre vannak az ideális ívek. Ehhez képest a 12-ben sehol nem úgy fordul az autó, ahogy kellene. ? Patch előtti állapotról beszélek. Ja, és ha minden olyan király, akkor miért tartunk a hetedik javítócsomagnál???
A cikk teljesen korrekt, kiegyensúlyozott, megemlíti a hibákat, ugyanakkor bemutatja a játék jobban sikerült részeit is. A helyzet az, hogy ez a cikk nem Neked íródott és nem azért, hogy bárki egyetértően bólogasson. A tesztelő személyes élményeit fogalmazta meg, amik ráadásul jól védhetőek és indokolhatóak.
Nem láttál még 10 pontos játékot? És ez hogy jön ide? Nem is az a cél, hogy kapjunk egy tökéletes produkciót, de azért egy CM-nek illene legalább egy 8-9-es AAA-termékkel előállnia, nem gondolod? Ez pedig rendre nem sikerül és az F1 2012 a jelen állapotában simán budget kategória. Oké, hogy valaki nem F1-fan mint pl én és annyira nem érdeklik a hibák, nem szúrnak neki szemet a hülyeségek, de egy F1-es játék márpedig elsősorban nekünk, fanoknak kellene hogy szóljon, nem pedig azoknak, akik napi fél órás Trackmaniás ökörködésre vágynak. És innentől teljesen elfogadható a cikk hangvétele, ez a cikket egy F1 fan írta az ebből adódó elvárásai mentén.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Toronymagasan az ILL kapta a State of Play legbetegebb előzetesét, végre sokkal többet is láthatunk a jövőre érkező horrorból
Legfrissebb fórumtémák
- 16:48
- Játék kívánságlisták és várólisták [17]
- 10:07
- Ki mivel játszik mostanában? [8242]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]