Fáj a fogam, de nem akarok dokihoz menni...

Eddig két gyökérkezelésem és két foghúzásom volt, ebből egy bölcsességfog, egy pedig az egyik gyökérkezelt nyavalyás volt. A húzás mindkét esetben eltartott egy ideig. A bölcsességfognál azért, mert egyrészt még nem bújt ki az ínyből (ja, csak rézsútosan nőtt a mellette lévő fogra), másrészt meg nincs Julia Roberts-méretű szám, így a doki alig fért hozzá.

A gyökérkezeltnél meg az egyik gyökér fogta magát, és letört. Ezért a húzás közel nem is tudom, talán negyven percéből harmincöt azzal telt, hogy a doktornő felváltva nyomta belém az injekciókat, és próbálta elkapni a kis maradványt még azelőtt, hogy átcsúszna az arcüregbe. Nem mondom, utólag visszagondolva elég kellemetlen lett volna, ha átcsusszan a rohadék, és a nő felvágja a fél fejemet, de nekem akkor nem okozott lelki törést. Konkrétan végigröhögtem az egészet, mert az abszurd szituáció és a belém diktált tíz tonna fájdalomcsillapító ezt váltották ki belőlem.

Mindkét alkalommal szépen rendesen összevarrták a sebet. Aznap még a biztonság kedvéért bevettem valami bivalyerős fájdalomcsillapítót, nem mintha olyan nagy szükség lett volna rájuk, de másnap már vígan zabáltam. A legnagyobb kellemetlenséget mindig csak a szájsérülések és a zsibbadás utóhatásai okozták.

Szerintem nagyon kell vigyázni arra, hogy az ember időben menjen a dokihoz. Az oké, hogy lehetőleg ne keverjük az összevarrt sebet az influenzával, de ha az ember addig vár, mire teljesen begyulladnak a szövetei, akkor kőkeményen megszívatja magát, mert az érzéstelenítés csak annyit ér majd, mint a halottnak a csók.

Újabban nekem az a problémám, hogy mintha már hozzászoktam volna a fogorvos fájdalomcsillapítójához, így volt két olyan kellemetlen, helyenként fájdalmas fúrásom, amiket azóta is emlegetek. Aztán rájöttünk, hogy a legegyszerűbb az, hogy ha rögtön dupla adag injekcióval kezdünk.

Jut eszembe, a húzásoknál a szájpadlásba is adtak szurit. Na, az viszont rohadt szar.