Ne haragudj meg kedves PS fan, de ezt még nagyon korai így kimondani. Mindkét gyártó a csak egy kis ízelítőt mutatott az új konzoljából, az egy dolog, hogy éppen mire helyezték a hangsúlyt. Ráadásul nagyon közel van az E3, érthető, hogy a Microsoft arra tartalékolt a játékok tekintetében, most pedig inkább az új Xbox egyéb funkcióit igyekezett bemutatni. Egyáltalán nem biztos, hogy rossz úton járnak, ne csak a saját szemszögedből nézd a dolgokat. Te csak játszani akarsz, de ettől még sokan lehetnek, akiket inkább a többi "hülyeség" érdekel. Sőt, valószínűleg ők vannak többen, így jó marketinggel nagyon széles réteg számára lehet vonzóvá tenni az Xbox One-t. Teljesen fölösleges kikiáltani a győztest, fél évvel az új generáció megjelenése előtt.
Mondom ezt úgy, hogy csak PS konzoljaim voltak/vannak, illetve a következő is a PS4 lesz majd egyszer.
Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
Leleplezték az Xbox One-t [hozzászólások]
Ne haragudjanak meg az Xbox fanok, de eddig a sony vezet! lehet nem mutatták be a konzolt, de arról beszéltek ami fontos: A JÁTÉKOK!!! Nem fogok tv-ézni meg egyéb hülyeségeket művelni a konzolon, arra van a lakásban épp elég készülék!!
Murzsa Roland
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Sony már a következő DualSense-generáción dolgozik, bejegyeztette az adaptív analóg karok technológiáját
- 2. Az idén már tíz éves Mafia III ingyenes frissítést kap, amellyel végre dedikáltan is megjelenik PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re
- 3. Valor Mortis teszt – FPS soulslike a napóleoni háborúk idején
- 4. Tarol a Steamen egy új multiplayer FPS, a Hood Warfare 2 nem is próbál több lenni egy CoD-másolatnál, mégis tízezrek játszanak vele
- 5. Premierdátumot kapott a napokban a Forza Horizon 6 – kiderült, hogy mikor jön a PlayStation 5-ös verzió
Legfrissebb fórumtémák
- 12:57
- Ki mivel játszik mostanában? [8335]
- 21:32
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [119]
- 06:57
- El Presidente maga írja a történelmet brit gyarmatokról és forradalomról a Tropico 7 új sztori trailerében [hozzászólások] [1]
- 01:21
- Gears of War: E-Day teszt – E-nap, amikor a háború fogaskerekei csikorogva beindultak [hozzászólások] [1]
- 23:03
- Az idén már tíz éves Mafia III ingyenes frissítést kap, amellyel végre dedikáltan is megjelenik PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re [hozzászólások] [1]
- 22:38
- The Blood of Dawnwalker [42]
- 07:16
- Körökre osztott akcióval jön a most bejelentett Gods with Badges, amelyben egy jövőbeli város rendőrét alakítjuk [hozzászólások] [3]
- 18:42
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1667]
- 12:37
- Active Matter teszt – Interdimenzionális extraction shooter a jobbik fajtából, némi S.T.A.L.K.E.R. utóízzel [hozzászólások] [1]
- 21:40
- Bus Simulator 27 teszt – Ez lesz Vitézy Dávid új kedvence? [hozzászólások] [6]
