Nem tudom...én mikor meglátom, hogy nem olyan nagy nevű kiadó adja ki egy nem igazán ismert fejlesztőcég játékát már nem fűzök hozzá bizodalmat. Valamelyik honlapon a Dark esetében a bejelentésnél szuperlatívuszokban beszéltek róla, de már akkor látszott, hogy nem lesz több egy jól elcsépelt lehetőségnél.
Sajnálom az olyan játékokat mint a Dark vagy a Ride to Hell, mert témájukban nagyok lehettek volna, csak az a bizonyos hozzáértés és odafigyelés hiányzik mindig...
Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
Dark - vámpíros akció-RPG készül [hozzászólások]
Az első durván 40 perc után, eléggé elkeserítő a helyzet. A mozgás darabos, a karakterek arcmimikája és szájmozgása kritikán aluli (vagy inkább szánalmas), a hangulat egyelőre semmilyen (ahogy a szinkronszínészek beleélése is), az átkötő jeleneteknél a vágás pedig borzalmas, mintha valami amatőr brigád csinálta volna. Reméljük majd a történet, az egy idő után beindult játékmenet valamint a hozzátartozó képességek javítanak az összképen, mert ez eddig bűzlik a B kategória szagától.
Ami pozitívum, hogy a mentési rendszer nagyon faja, azaz nem szakaszonkénti mentés van, hanem ahol elmented, onnan tudod folytatni legközelebb. A párbeszédrendszer pedig a Mass Effect-ben megismert és megszokott rendszeren alapul, szóval ezzel a részével nem lesz gond.
Ami pozitívum, hogy a mentési rendszer nagyon faja, azaz nem szakaszonkénti mentés van, hanem ahol elmented, onnan tudod folytatni legközelebb. A párbeszédrendszer pedig a Mass Effect-ben megismert és megszokott rendszeren alapul, szóval ezzel a részével nem lesz gond.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Sony már a következő DualSense-generáción dolgozik, bejegyeztette az adaptív analóg karok technológiáját
- 2. Az idén már tíz éves Mafia III ingyenes frissítést kap, amellyel végre dedikáltan is megjelenik PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re
- 3. Még meg sem jelent, de már azt is tudni lehet, hogy mikor rajtol a Call of Duty: Modern Warfare 4 első szezonja
- 4. Valor Mortis teszt – FPS soulslike a napóleoni háborúk idején
- 5. Tarol a Steamen egy új multiplayer FPS, a Hood Warfare 2 nem is próbál több lenni egy CoD-másolatnál, mégis tízezrek játszanak vele
Legfrissebb fórumtémák
- 21:12
- Ki mivel játszik mostanában? [8341]
- 21:32
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [119]
- 06:57
- El Presidente maga írja a történelmet brit gyarmatokról és forradalomról a Tropico 7 új sztori trailerében [hozzászólások] [1]
- 01:21
- Gears of War: E-Day teszt – E-nap, amikor a háború fogaskerekei csikorogva beindultak [hozzászólások] [1]
- 23:03
- Az idén már tíz éves Mafia III ingyenes frissítést kap, amellyel végre dedikáltan is megjelenik PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re [hozzászólások] [1]
- 22:38
- The Blood of Dawnwalker [42]
- 07:16
- Körökre osztott akcióval jön a most bejelentett Gods with Badges, amelyben egy jövőbeli város rendőrét alakítjuk [hozzászólások] [3]
- 18:42
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1667]
- 12:37
- Active Matter teszt – Interdimenzionális extraction shooter a jobbik fajtából, némi S.T.A.L.K.E.R. utóízzel [hozzászólások] [1]
- 21:40
- Bus Simulator 27 teszt – Ez lesz Vitézy Dávid új kedvence? [hozzászólások] [6]
