Persze, ha más is van mellé, és nem csak ezzel kell foglalkozni, akkor ez az utolsó dolog, amit normálisan odafigyelve meg tud csinálni az ember. Viszont a cikkírók felelőssége is (sőt, talán nagyobbrészt az övüké), hogy minél kevesebb munka legyen az irományukkal a publikálás előtt a szerkesztőnek. No de hát a jövőbeni jobb munka érdekében kritizálok én itten.

A kibaszás társas játék, sose feledd.
A "helyesírás javítás funkció" a cikkek esetében én vagyok. Rengeteg dolgot javítottam ebben a cikkben megjelenés előtt, de ezek szerint még így is maradt hiba (most javítottam, köszi). Sajnos amúgy konkrétan ez a cikk kicsit "áldozatául esett" a gamescomnak, még előtte kezdtem átolvasni, aztán utána fejeztem be, és nem tudtam elég időt szakítani rá, ez most így alakult. Sajnos főállású olvasószerkesztőnk, korrektorunk nincsen.
Képekre vonatkozóan pedig az a helyzet, hogy ha egy cikkíró küld a cikkéhez, akkor azok kerülnek mellé, ha nem - mint jelen esetben vagy a Mortal Kombat cikknél is -, akkor vagy próbálok keríteni újakat a hivatalos site-ról vagy a kiadó sajtósite-járól, vagy ezek hiányában a korábbi képek kerülnek be. A képek elrendezése jellemzően néhány bekezdésenként van (ezt én adom meg mindig, hogy hány bekezdésenként rakjon a site-engine egy képet), és igyekszem úgy válogatni, hogy a látványosabb képek kerüljenek be, vagy egy-egy olyan, amire hivatkozás is volt a cikkben. Képaláírást meg max. 1-2 cikkíró szokott küldeni, azok azért nincsenek.