Háborús filmek és a valóság

Nem vagyok egy vérengző típus. Sőt. Ugyanakkor "opcióként" elhangzott, hogy ha kivégzik az ellenséget (a "kecskepásztorokat"), akkor ott az erdőben elrejtve, felfalják őket a vadállatok. Akkor meg sem találják őket! Akkor nincs média sem.

Én megtettem volna. Igaz később a lelkiismeretemmel lehet nagyon nehezen számoltam volna el, a hazatérés után, de nem halok meg, két bajtársammal együtt, és nem vész oda a támogató erő Csinokostól, mindenestől! De parancsot kaptam a feladatra, amelyet ha így, ha úgy, de végre kell hajtanom! Ezt az álláspontot egyedül Axelson képviselte, és tetszik, nem tetszik, vele értettem egyet! A fő cél Shah volt: ám az ő "levadászásában" akadályt jelentettek a pásztorok, akikről egyértelműen talibánok voltak. Ellenségek.

Huhh, most mindenki lehet anyázni fog, hogy milyen szívtelen, kegyetlen állat vagyok, pedig nem! A taktikai cél megvalósítása pragmatikus eszközökkel, az ellenség ilyen-olyan ártalmatlanítása (lelövöm vagy megkötözöm vagy elviszem stb.) De nem elengedem. Butaság volt.

Még nem láttam a filmet, de olvasgatom a hozzászólásaitokat.
Az egyik jelenet - ahogy elnézem - hasonló az Andy McNab által a Bravo 02-ben Irakban történtek leírásához, amikor egy öreg kecskepásztorral dumáltak el kedélyesen egy darabig.
Ott is felmerült a megölni/nem megölni. Az alábbiakhoz én hozzátenném az érme másik oldalát, ami eszembe jutott.
Most a "humán" részét hagyjuk, pusztán gyakorlatias szempontból én azért azt is figyelembe venném, hogy ha bizonyíthatóan a csapatom hagyna hátra két civil, vagy legalábbis a kameráknak feltétlenül civilnek kinéző hullát, akkor ahhoz az otthoni/itteni sajtó/propaganda mit szólna, de méginkább érdekelne, hogy ha a csapat néhány tagját, urambocsá' engem elfognak, akkor mennyire pöccenti be őket a tény, hogy a lakosságukat (is) ölöm.
Így első hallásra ez nem tűnik egy jó biznisznek.