Miután éveket töltöttem el azzal, hogy újra és újra feltelepítettem, és nem jutottam tovább a legelső teremnél, idén elhatároztam, hogy a nyaralás alatt végre haladni fogok a játékkal.
És milyen jól tettem. Felpakoltam hozzá az összes létező ajánlott modot a widescreentől az elveszett küldetésekig, és körülbelül tizenkét órás játékidőnél tarthatok jelenleg. A régi jó infinity engine-t még szoknom kellett, mert némi kérészéletű próbálkozást (BG Enhanced Edition) leszámítva már legalább kilenc éve, hogy utoljára belemerültem egy ilyen típusú játékba. (Ó, azok a BG2-t a sorcerers.net segítségével szénné moddoló idők.)
Reményeim szerint még messze a vége, az viszont már szemet szúrt, hogy a Planescape mélységű, gondolkodásra késztető párbeszédek eléggé kikoptak a játékokból. A sztorinak pedig egyelőre még mindig csak a felszínét kapargatom, de az látszik, hogy piszok összetett, és rengeteg utánajárást, a párbeszédek, naplóbejegyzések és falfirkák rendszeres újraolvasását igényli.
Az első WTF pillanat az volt, amikor kiderült, hogy mi is az az elveszett napló, amit annyira kergettem.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Sony már a következő DualSense-generáción dolgozik, bejegyeztette az adaptív analóg karok technológiáját
- 2. Az idén már tíz éves Mafia III ingyenes frissítést kap, amellyel végre dedikáltan is megjelenik PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re
- 3. Bus Simulator 27 teszt – Ez lesz Vitézy Dávid új kedvence?
- 4. Valor Mortis teszt – FPS soulslike a napóleoni háborúk idején
- 5. Premierdátumot kapott a napokban a Forza Horizon 6 – kiderült, hogy mikor jön a PlayStation 5-ös verzió
Legfrissebb fórumtémák
- 21:32
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [119]
- 19:06
- Ki mivel játszik mostanában? [8333]
- 06:57
- El Presidente maga írja a történelmet brit gyarmatokról és forradalomról a Tropico 7 új sztori trailerében [hozzászólások] [1]
- 01:21
- Gears of War: E-Day teszt – E-nap, amikor a háború fogaskerekei csikorogva beindultak [hozzászólások] [1]
- 23:03
- Az idén már tíz éves Mafia III ingyenes frissítést kap, amellyel végre dedikáltan is megjelenik PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re [hozzászólások] [1]
- 22:38
- The Blood of Dawnwalker [42]
- 07:16
- Körökre osztott akcióval jön a most bejelentett Gods with Badges, amelyben egy jövőbeli város rendőrét alakítjuk [hozzászólások] [3]
- 18:42
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1667]
- 12:37
- Active Matter teszt – Interdimenzionális extraction shooter a jobbik fajtából, némi S.T.A.L.K.E.R. utóízzel [hozzászólások] [1]
- 21:40
- Bus Simulator 27 teszt – Ez lesz Vitézy Dávid új kedvence? [hozzászólások] [6]
