Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
The Last of Us mozis hírek [hozzászólások]
Szerintem a kiadóknál sem ülnek teljesen hülye emberek, vagy agy károsultak és tudják, hogy mi mivel jár, és nem véletlen vágnak bele. Persze nem mindig sül el jól a dolog, de meg kell próbálni, mert a pudin próbája az evés. Vagy bejön és tetszik sok embernek, vagy nem és akár meg is utálhatják, na de akkor mivan? Aki játszott vele, az ezután is fog, aki meg nem, az pedig vagy kipróbálja " basszus ez nem lehet ilyen szar " alapon, vagy hozzá se szagol továbbra sem. Szerintem összességében veszíteni nem nagyon tudnak vele. Az meg kit érdekel, hogy nem potenciális vevők mit gondolnak róla? 

Értem amit mondasz, a rajongók fafejűsége a legrosszabb ami történhet egy feldolgozással (hacsak nem az íróé - lásd pl. Anne Rice és az Interjú a vámpírral esete). A másik meg ha meg se próbálják, sosem tudjuk meg, jó lett volna-e. Viszont mégis aggódom, javarészt az eddig felsoroltak miatt, másrészt meg (szintén volt szó róla máshol) a statok se állnak túl jól sikeres játékfeldolgozások tekintetében.
Persze utólag lehet majd mondani, hogy felejtsük el, meg tekintsük úgy, mintha nem is lenne. De akkor miért nem teszünk előre így? Olyan ez mint a felesleges folytatások esete, fel lehetne sorolni párat. Az egyik klasszikus, miért is készül film, pl. az Alien 4. Pedig számomra kedves rendezőtől jött - a Delicatessen, Elveszett gyerekek városa, vagy az Amelie: mind ott vannak a kedvencek közt - de a mai napig úgy gondolom, hogy nem kellett volna neki ezt a folytatást megrendeznie.
Nna mindegy, sok befolyásunk úgysincs a dologra. Várjunk, aztán majd kiderül....

Rajongói elvárások mindenféle adaptálási folyamatnál vannak. Lesz olyan jó a film, mint a könyv? Lesz olyan jó a színdarab, mint a film? Lesz olyan jó a táncrevü, mint az animációs kisfilm? Stb.
Lehet félni, félteni az eredeti médiumon elkészült művet, de nem feltétlenül érdemes. Ha meg neadjisten tényleg krimiális a végeredmény, akkor is ott van még az alapmű.
Az adaptált új médiumra fanyalgók/laikusok meg vagy megtekintik az eredetit vagy nem. Ez már ne érdekeljen téged, a te saját értékrended alapján érdemes hozzáállni az adaptációkhoz és megpróbálni esélyt adni minden jelöltnek, ami felkelti az érdeklődésed.

Egyrészt igazad, van az önzéssel kapcsolatban, másrészt nincs. Megpróbálom leírni miért:
Nekem, aki rajongó vagyok, valszeg fájni fog mit művelnek majd a stuffokkal (ez az önző része), viszont belegondolva meg, ha valaki megnéz majd, aki nem játszotta a játékokat és esetleg a film szar lesz, akkor az alapján ítéli majd meg az egészet, hogy mire fel volt a nagy hűhó, ha ez csak egy meleg lóhugy. Persze, nem kell megnézni, de ez kb. olyan, mintha valami történne egy barátoddal vayg családtagoddal és vállat vonnál, mondván nem kell odanézni. Tudom erősen kontrasztos a példa.
SolidSnakeGH: Druckmann azért kishal, nem biztos, hogy olyan nagy szava lesz, vagy akár bárkinek a studióból.
Creativ3Form: Lényeges a hossz is, igen. Csak ha az átvezetőket egymás után fűzzük, már kijön a két óra és akkor nem került sorra a játék cselekménye. Plusz ugye filmen máshogy is működik a szereplők bevezetése, megismertetése, vagyis több idő megy el rá. Nem véletlenül csináltak inkább a Game of Thrones-ból is sorozatot.

kicsit önzőnek találom amúgy ezt a felfogást, hogy szeretem s jó volt, nem kell ide film - legalábbis PS exkluziv téren pl. Nekem pl luxus, hogy vegyek ps3-4-t s mell éegy normális tv-t, miközben se időm, se pénzem, se helyem ezeknek, de továbbra is érdekelne a játékok hangulata, sztorija.
MAximum nem nézed meg, legalábbis én igy vagyok vele. Szerettem a Mortal Kombatot, de egyértelmű, hogy egy agyatlan verekdős játékból nem lehet jó filmet csinálni, ezért meg se nézem inkább, de nem is zavar, hogy csináltak egyet, szimplán ignorálom.

Mindkét sorozat rajongójaként én viszont másképp látom. Kb. olyan ez, mint amikor egy jó könyvből készül filmadaptáció, vagy olyanabb. Mondjuk ott még általában megvan az esély, hogy jó lesz a feldolgozás, de itt már van egy kialakult látványvilág, szereplők, hangjuk, amit vagy sikerül hozni, vagy nem (de inkább utóbbi, legalábbis tuti nem lesz 100% - a színészeket - kik hangjukat adták - tuti lecserélik). Szóval részemről mindenképp csorbulni fog az élmény és habár van némi esély rá, hogy akár jó is lehet, az eddig játékfeldolgozás filmek nem ezt a képet mutatták.
Ha érdekel a sztori van több lehetőséged is. A jobb, hogy kerítesz egy PS3-at és végigjátszod, esetleg ha a PS Now jó lesz, streamelve is tudod nyomni majd a megfelelő eszközökről, vagy ha más nem, marad a "szegényház megoldás", a YouTube. Nyilván ez utóbbi nem annyira jó.
"Talan elindul a jatekadaptaciok aranykora, ahogy par eve a kepregenyeke"
Miért elindult?
Mondjuk erősen szubjektív a téma, de engem marhára idegesít ez a sok szuperhősös film, nem szeretem őket. Szóval ha ilyen lesz az aranykor játékadaptáció téren is, akkor én nem kérek belőle.
Ha érdekel a sztori van több lehetőséged is. A jobb, hogy kerítesz egy PS3-at és végigjátszod, esetleg ha a PS Now jó lesz, streamelve is tudod nyomni majd a megfelelő eszközökről, vagy ha más nem, marad a "szegényház megoldás", a YouTube. Nyilván ez utóbbi nem annyira jó.
"Talan elindul a jatekadaptaciok aranykora, ahogy par eve a kepregenyeke"
Miért elindult?
Mondjuk erősen szubjektív a téma, de engem marhára idegesít ez a sok szuperhősös film, nem szeretem őket. Szóval ha ilyen lesz az aranykor játékadaptáció téren is, akkor én nem kérek belőle.mivel nincs ps-m s nem is lesz jo par evig biztos, viszont annyi jot hallottam a sztorirol, hogy erdekel.
ugyanez vonatkozik az unchartedre, s szerintem jok lesznek. AC, warcaft eseten is ezt latom, minden feltetel adott, a keves info, ami van, az meg jol hangzik elegge.
Talan elindul a jatekadaptaciok aranykora, ahogy par eve a kepregenyeke.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]
- 11:01
- Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen [hozzászólások] [1]