Bloodborne [hozzászólások]

Ünnepélyesen kijelentem, hogy belekezdek abba is, ha egyszer elérek a Bloodborne végére.

Szerintem ezek után egy Dark Souls maratont is betervezhetsz! Úgyis kinyomták felhúzva PS4-re is...

„Mindig első a kávé, aztán jöhet a radar!”

Nem bírtam magammal, végül megvettem a játékot, mert amiről a megjelenés óta mindenki csak áradozik, azt egyszerűen ki kell próbálni. A From Software játékai közül eddig csak a Demon's Souls fordult meg a kezeim között, de rövid kínszenvedés után - miután minden halál után egyre gyengébben kezdhettem a játékot elölről - hagytam az egészet a francba, rájöttem, hogy ezt a stílust nem nekem találták ki. Éppen ezért a Dark Souls két részével már próbát sem tettem. A Bloodborne gótikus világa azonban a kezdettől fogva nagyon bejött, jöttek a rendkívül pozitív előzetesek, a még pozitívabb kritikák, illetve a halvány reménysugár, hogy az elődökhöz képest valamivel engedékenyebb lett a rendszer.

Szóval tegnap este belekezdtem, majd hajnali 1 óra körül a Cleric Beast legyőzés utáni euforikus állapotban hagytam abba a játékot. Most már vannak sejtéseim, hogy miről beszélnek a rajongók. Ha a Bloodborne nem riaszt el valakit már a kezdő lépéseknél, akkor valószínűleg rövid időn belül magába szippantja a játék horrorisztikus, mocskos, de ennek ellenére a maga módján szép és vonzó világa. Velem is ez történ, miután az első nagyobb ellenség, egy bárddal hadonászó hústorony kb. tízszer megfektetett nem sokkal a kezdés után. Azt tudtam, hogy a rám jellemző, "igyekszem többet adni, mint kapni" harcmodor itt nem fog működni, de egy dolog az elmélet, egy másik pedig, hogy gyakorlatban is sikerüljön átállni a kitérés utáni visszatámadások ritmusán alapuló harcra. De amikor valamennyire sikerült, akkor azt vettem észre, hogy már kb. egy órája nem haltam meg. Aztán persze igen, de a korábban szerzett tapasztalatokat és zseniálisan felépített város időközben megtalált rövidített útvonalait felhasználva végül eljutottam az első főellenségig, akit harmadik próbálkozásra sikerült leverni. Már alig várom, hogy mehessek tovább. Azt továbbra sem állítom, hogy egészen biztosan elérek a játék végéig, mert mások - köztük igazi Souls veteránok - beszámolóit olvasva az igazi megpróbáltatások még el sem kezdődtek, de a saját korlátaimon már egy kicsit most is sikerült felülemelkedni.
Nem gondoltam volna, hogy egy játék, ami ennyire nem rág a játékos szájába semmit, ahol nincs semmiféle konkrétan megfogalmazott célkitűzés és feladat, nincs térkép (de van számtalan bejárható, ki tudja hová vezető útvonal), és még a leggyengébb ellenség is képes két ütésből elintézni egy óvatlan pillanatba, ami akár több órányi kemény küzdelem eredményeit teheti szinte semmissé, ennyire szórakoztató lehet.