Pontosan ezen okból választottam a frissítést én is.
Csak hát van pár "szaki", aki hirdeti, hogy ez nem jó, sőt, az ördögtől, mert ott marad a szemét is, meg ilyesmi. Ez úgy 10 évvel ezelőtt még nagyjából igaz volt, de a Win 8 óta szerintem megy már olyan flottul és egyszerűen, mint a Mac OS X-nél. Ott tévednek, hogy:
1.) Csak a frissen telepített rendszer nem szemetes. Ahogy az ember elkezdi belakni, úgyis "romlik" az állapota. (Romlik a fenét amúgy, felpakolsz mindent, ami kell, meghízik a registry, meg piros, aztán ott vagyunk, ahol a part szakad. Nincs annak a rendszernek semmi különösebb baja, csak használva van.)
2.) Nekem kb. fél nap, mire az alapvackaimat visszarakom és a Windows Update is befejezi a szüttyögést. És még vagy 3 nap, mire a játékaim is visszakerülnek felpatchelve, használatra készen. Mert a Steamen kívül én úgy tudom, más rendszer (Origin, Uplay, GOG Galaxy) nem támogatja a "simán átrakom a komplett mappát az új rendszerre, aztán majd ő rendbeszedi magát" stílusú költöztetést. Meg aztán vannak még máshonnan is játékaim, még lemezen is, bármilyen ódivatú is ez. Az idő nekem többet ér, amit így spórolok, mint valami hagymázas képzelet arra vonatkozólag, hogy "szemetes" lesz az új rendszer.
Azon ne lepődj meg, hogy lesz egy Windows.old mappád, ami tizensok giga helyet foglal. Az arra való, hogy úgy még vissza tudsz állni a régi rendszeredre (ilyet mondjuk még nem csináltam). Ha nem kell, akkor a Lemezkarbantartóval tudod törölni a rendszerfájlok törlése (vagy mi a manó magyarul) gombbal.
Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
Július végétől érhető el a Windows 10 [hozzászólások]
Ez bizony így nagyon jól hangzik, mivel akkor nem kell szórakozni a játék mentések átpakolásával, a fotóim és egyéb fontos doksik áthelyezésével és persze a perpill telepített és folyamatosan használt játékaim újra-letöltésével a Steam-ről. 

"You don't wanna be my enemy, I promise you"
Ha simán frissítesz Windows Update-tel, akkor megmarad mindened. Én is így frissítettem Insideresként még anno a 10074-es buildre a jól bejáratott Win8.1 rendszeremet, és flottul zajlott minden, megmaradtak a cuccaim.
Egy olyan kérdés merült fel bennem, hogy a win7-8-ról való váltás 10-re vajon egy teljes telepítés lesz vagy ahogy azt több helyen olvasni lehetett, csak egy upgrade? Kérdésem arra irányul, hogy a win 8.1 alá telepített programjaim, játékaim kukázódnak az új OS telepítése során vagy minden marad úgy, ahogy volt, csak a win frissül? A játék mentések és a különböző adatok megmaradnak érintetlenül vagy mindent el kell tennem felhőkbe/pendrive-ra és majd a telepítés után mindent vissza kell külön telepíteni/pakolni... Valaki?
"You don't wanna be my enemy, I promise you"
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Ismét történelmet írt a LEGO, a boltokba került az eddigi legnagyobb szett, amely mellett a Titanic és az Eiffel-torony is elbújhat
- 2. Egy korszak ezen a héten lezárul – végleg leállítják a Call of Duty Warzone 2.0 szervereit, már a pontos dátum is megvan
- 3. Már a Steamen is elérhető az egyszemélyes magyar fejlesztés, az RTS-TPS hibrid Operative Division
- 4. A PlayStation Plus 2026. novemberi kínálata
- 5. Az Electronic Arts 25 legendás klasszikussal lepte meg a rajongókat, évtizedes játékok kerültek fel a Steamre
Legfrissebb fórumtémák
- 18:56
- Ki mivel játszik mostanában? [8366]
- 16:32
- Helyzetjelentés [157711]
- 11:57
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1692]
- 08:00
- Szét*** az ideg [5583]
- 16:52
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [125]
- 14:51
- Grand Theft Auto VI 8. hírcsomag – előtöltés, élet a játékon belül, miről szól a sztori, milyen hosszú lesz a játék, hogyan készül a Sony a premierre [hozzászólások] [1]
- 13:23
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15180]
- 11:58
- Moderátoroknak [17416]
- 15:08
- GG - GameGuess játék [994]
- 00:23
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43447]
