2. hősömmel így viszont lemaradtam, remélem később nem lesz ebből gond.
Viszont most megint megpróbál felhúzni, pedig eddig technikai szempontból eddig olyan szépen mentünk. 3. pályán jött egy beszélgetés, ami alapján talán véget érhet a basztatásmentes fejlődgetésem a békés kis szigetemen ezért visszatöltöttem, hogy legyen ott egy kézi mentésem. Igen ám, de hibaüzivel kidobott. Mondom oké, semmi gond, újra. Ismét ugyanez, 3. alkalommal az előtte lévő autosavere nyomtam, annál is ezt csinálja. Most megnézem még a veryfit, mert az ugyanilyen kezdeti szarakodásnál az használt.
A sztori ugyan nincs olyan jó, mint az 5, gameplay-történet szempontból viszont sokkal jobb. Kevés az építs fel-győzd le típusú küldetés*, helyettük ezek a hangulatos lineáris pályák mennek. Ork 4-ben volt az eddigi talán legjobb, mondjuk itt volt egy kis nehezítés, mert a 3 hősömmel nem tudtam ugyanolyan ütemben fejlődni.
Másodjára ez a map is pipa.

Ezeknél tényleg nincs qa?
