) itt a szerkesztőségben, egyre többen a gyerekükről írnak...
Persze nálam is ez volt a meghatározó élmény tavaly, kisfiam jövő héten már fél éves lesz, egyrészt hihetetlen, hogy elrepült az idő, másrészt pedig tök jó, hogy egy mennyire cuki kisfiú van itt velünk már 6 hónapja. (Persze néha nyűgös meg sokat ébred éjszaka, de folyamatosan bizakodunk, hogy az utóbbi legalább javul előbb-utóbb. Talán pár éven belül...
)
Ha már a munkát emlegeti mindenki: egy-két régóta meglévő ügyfélnek nagyon örülök, jó úgy weboldalt készíteni, hogy utána nem hagyják magára, hanem folyamatosan jönnek az újabb ötletek, és így folyamatosan épül-szépül egy-egy site.
Emellett persze a magazin is fontos számomra, hiszen idén már 18 éve lesz, hogy elindítottuk - még ha az elmúlt időszakban nem is jutott annyi időm rá, mint szerettem volna, próbálom valahogy jobban beosztani az időm, hogy legyen erre is több. Külön büszke vagyok az év elején zajlott PS4-es játékra, a hazai magazinok közül a legösszetettebb módját választottuk a Sonytól kapott konzol felhasználásának, és nagyon jó volt látni a döntőbe jutottakat, és hogy milyen nagy verseny volt az utolsó fordulóban. (Jó, azt elismerem, hogy a fórumos részbe kis bug csúszott, de ebből is tanultunk.)
Sport: sajnos a squash-partnerek kb. "kihaltak" mellőlem (térdproblémák, időhiány, terhesség
), örülök, ha félévente egyszer eljutok, helyette a még pár éve feleségemmel - akkor még barátnőmmel - elkezdett futást próbálom rendszeresíteni (és továbbra is nagyon büszke vagyok rá, hogy egy kihívás kapcsán december 31-én, több mint egy év teljes kihagyás után kitartóan körbefutotta a Margit-szigetet).
Ja, és kipróbáltam a tájfutást (amit még valamikor 25 éve láttam először, csak aztán jól el is feledkeztem róla) és tök jó volt - idén szerintem néha újra megyek.
Negatívumok:
- Ellopták az autóról az egyik rendszámot, hogy aztán benzint lopjanak vele. Szerencsére más márkájú autóra rakták, így azért hamar kiderült, hogy nincs közöm a dologhoz, de pár hétig, amíg nem jött meg az új rendszám, nem használhattam.
- A Moszkva tér átépítése sok kellemetlenséggel jár (zaj, kosz, parkolási nehézségek), de előbb-utóbb csak készen lesz az is. Kaptunk egy "csodás" szökőkutat az ablak alá.
Meg egy buszmegállót a kapu elé... 
