Hasonló volt a Pusztítás maszkjai is (ha jól emlékszem a címére), ahol az áruló nevében el volt rejtve a lapszám, de csak ha tudott az ember angolul, akkor jött rá. (Itt a fordító meghagyta az angol nevet, így legalább ki lehetett találni.)
Amúgy zsenge gyermekkorom (általános iskolás éveim) meghatározó élményei közé tartoztak az eredeti "Kaland Játék Kockázat" könyvek, de a már más néven futó sorozatban megjelenőket (Találkozás F.E.A.R.-rel, a Mélység rabszolgái stb.) is végigtoltam még középiskolás fejjel is. (Meg egy rakás Cherubionosat is.) Hiába játszottam akkor már valódi szerepjátékokkal, egy-egy gyengébben sikerült darab kivételével még mindig elsőrendű szórakozást jelentettek ezek a könyvecskék is
Máskülönben a legprofibb kötet szerintem a Skorpiók mocsara volt (amit egy másik Steve Jackson írt). Ebben többféle célt határozhattál meg magadnak, és teljesen szabadon (oda-vissza) lehetett közlekedni a terepen, plusz ha ügyesen rajzoltad a térképet, akkor játszva eltaláltál bárhova.
A klasszikus sorozatból - hangulatra - a kedvencem a Haláltalizmán volt. De a hírben emlegetett Sorcery sorozat is ott volt a szeren hangulat terén, csak a negyedik kötetet éreztem gyengének és kissé bugyutának az első három után.
Azután volt egy-két "rohadék" kötet is, amiket marha nehéz volt csalás nélkül végigvinni. Ilyen volt az Elátkozott ház vagy a varázsló kriptája.
Ma már valahol az egyik könyvespolcom hátsó sorában ücsörögnek, nem igazán veszem elő őket, de azért nagyon kedves emlék valamennyi
Endure. In enduring, grow strong.
