Csillagok háborúja

Bíztam abban, hogy kicsit kitérünk ebbe a relativizálós irányba is, ami a filmes topikban is újra és újra feljön, de az eredeti kommentemet nem akartam túl hosszú lére ereszteni, ezért most fejtem ki a véleményem.

Maximálisan azon az állásponton vagyok, hogy vannak objektív mércék, amelyek alapján meg lehet ítélni egy filmet, és nincs olyan, hogy minden vélemény ugyanannyit ér, ez is jó, az is jó, virágos réteken kézen fogva rohangáljunk együtt.

Viszont a nagy objektivitásba minden egyes alkalommal belerondít az, amikor azt látom, hogy két hasonló agykapacitással rendelkező, hasonló műveltségű és akár hasonló ízlésű ember teljesen másképp tekint ugyanarra a filmre, és végtelen hosszan elvitatkoznak azon, hogy de miért kurva jó, és a felsorolt kritikák miért minősülnek szőrszálhasogatásnak, vagy hogy miért borzalmasan rossz, és a felsorolt jó pontok miért minősülnek szánalmas fanboy kapálózásnak, amivel a bizonyítványt magyarázzák. A szubjektumot lehetetlen lefejteni a műértelmezésről, nem úgy van behuzalozva az ember, hogy ezt teljesen hideg fejjel kezelni tudja.

Véleményem szerint a megoldás természetesen nem az, hogy minden úgy fasza, ahogy van, az Űrgammák egyenértékű az Űrodüsszeiával, hanem a tisztelet megadása (nyilván ha már személyeskedésre került sor a vita hevében, akkor egyre nehezebb), meg két lépés hátra. Nekem is volt olyan időszakom, amikor az éreztem, hogy megőrültek a barátaim, akik imádják a TFA-t, hát hogy nem látják, mekkora gáz a sztorija, meg hogy lehet ezt így annyi embernek eladni, de nyilvánvalóan az én objektivitásomat meg az homályosítja el, hogy felkúrtam magam a film több húzásán.

Vigyázzunk azért a relativizálással is, mert a mindenkinek van egy véleménye, és az pont olyan fasza, mint a másiké nagyon hamar beletorkollik egy olyan világba, ahol a Justice League és a TDK is fasza filmek, mert összejött mögéjük a kritikus tömeg.

Én azt látom, hogy akik csalódtak, azok nagyon konkrét elvárásokkal ültek le az új SW mozi elé. Ez köszönhető az állandó rajongói teóriáknak, az univerzumépítés - szerintük kőbe vésett - szabályainak, az ilyen-olyan kánonok emlegetésének, stb. Elfelejtitek azt, hogy ez egy hollywoodi szuperprodukció, ami nem ennek indult. A New Hope egy Alien volt, vagy egy Terminator, vagy egy Cápa: néhány kibaszott tehetséges ember feltette gondolom mindenét egy lapra, de nem csak az egzisztenciájukat, hanem szívüket-lelküket, aztán megszületett egy csoda.

Nekem örök dilemmám ez, hogy a jelen Hollywood íratlan szabályait figyelembe kell-e venni egy film értékelésénél. Ha nem, akkor minden blockbuster 98%-a ipari hulladék. Ha figyelembe kell venni (láthatóan erre hajlok), akkor meg lehet találni az értékeket a fősodortól eltérésben, egy-egy bátrabb húzásban, és főleg abban, hogy egy franchise-on belül valaki a pontosan megfogalmazott elvárásokkal szemben is képes lépni a saját, magabiztos víziója irányába. Még emlékszem, amikor megtudtam, hogy Rian Johnson megkapta a rendezés jogát, szinte összeugrott a gyomrom, mert mindkét filmjét elnézve nem tudtam elképzelni, mihez fog vele kezdeni, holott jó rendezőnek tartottam.

Persze önmagában a különbözni meréstől nem lesz jó egy film, de a TLJ-nak nem ez a fő erénye. Egyébként nem tartom kifejezetten jó filmnek, de nem is csak ez a két kategória létezik. Vannak ezek a monstrumok, amik újabban megszületnek Hollywoodban: hatalmasak, hosszúak, recsegnek és ropognak a saját súlyuk alatt, de van bennük valami, ami felébreszti bennem azt a mozinézőt, aki első pillanatban tudta, hogy a Die Hard első része maga a varázslat, vagy akit a mai napig leterít az a hihetetlen kreatív energia, ami mondjuk egy Blade Runnerből árad. Én találok ehhez pillanatokat nagyon furcsa helyeken, pl. a Halálos iramban sorozatban, vagy mondjuk az olyan - kötelezően giccsnek tartott - szörnyetegekben az Armageddon vagy a Függetlenség napja.

Ezek az energiák nem konkrét filmekből áradnak, hanem az alkotókból, csak nem mindig. A Force Awakensen otthon tapsoltam egymagamban (harmadjára!), amikor elkötik a Falcont, és lerázzák a First Ordert! Vagy a legvégén, amikor ébred az Erő, most is ráz a hideg, ha rágondolok! Persze két jelenettől egyetlen film sem lesz jó, de most nem is erről beszélek. A TLJ-ban viszont ilyenből volt vagy nyolc. Igen, ez a dinamika rovására megy - egy Fury Road szerű tempó jobban állt volna ennek is - és a Germi által említett jelenetekben is mindenhol egy-egy apróság, a végkimenetel, vagy épp csak annak egy más fénytörése hiányzik, amitől egyből őszintébben örülnék. De a mozivarázslat ott van benne. Például

SPOILER

Ennek a töredékét sem vártam a filmtől, úgyhogy hiába látom pontosan a hibáit, hiába tudnék beszélni róluk napestig, ez az élmény engem úgy járt át, mint azokban a bizonyos pillanatokban, amikor a mindenkori kedvenceim azokká váltak. Ez nem fog közéjük tartozni, mert a körítése nyöszörög, több sebből vérzik, de az élmény, amit adott, az nagyon Star Wars. Kánon vagy nem kánon, leszarom.

Respect is not given. It's taken.