Hivatalosan is betegség a videojáték-függőség [hozzászólások]

Az utolsó mondatod úgy ahogy tévedés, a játékhoz hasonlóan ugyanúgy létezik közösségi média-függőség is, nézz utána. Az, hogy a WHO még nem sorolta a betegségek közé, szerintem inkább annak tudható be, hogy még egy viszonylag új - játékfüggőséghez képest is új – jelenségről van szó. Mintsem egy ilyen besorolás nem egyik napról a másikra történik (már csak az állásfoglalás társadalmi jelentősége miatt is), előbb-utóbb erre is sor kerül. A WHO nem érzelmi alapon dönt, ez a kérdés nem tegnap merült fel először: amikor 2000 környékén Marsi Anikó(?) az RTL Klubon beszélt a Doomról, CS-ről, LAN-partykról és játékfüggőségről (konkrét adást vagy linket most ne kérj tőlem számon, kicsi voltam még, felvillanó pillanatképekre emlékszem csak az adásból), addigra már régen lecsengőben volt egy ~20 éves játéktermi éra.

A közösségi médiás párhuzam ettől függetlenül jó, mert a hatásmechanika ugyanaz, a halandó user bejelentkezéskor felveszi az online avatarját, hogy egy másik, alternatív valóságba meneküljön. Az, hogy ennek a társadalmi megítélése egy fokkal kevésbé intoleránsabb, talán annak a hozadéka, hogy a "fertőzés" mértéke is elterjedtebb a társadalom körében. Ettől ez még hivatalosan is függőség, a káros mellékhatásai meg sem jobban, sem kevésbé nem veszélyesebbek a játékokénál.

A hsz-ed többi részével sem tudok egyet érteni; ezek a sztorik mind előfeltételezések, nem hinném, hogy a WHO állásfoglalása a témában bármit is változtatna a lehetséges forgatókönyvön. Nem feltétlenül ezen múlik majd, hogy a jövőben xy kap-e szakszerű segítséget a játékfüggőségéhez, vagy hogy aggódó anyuka lemondja a net előfizetést.

Azt viszont aláírom, hogy nem szerencsés ez a kavar az emberek fejében a függőség fogalmát illetően. Mármint ahogy az átlag ember számára össze van mosva az egészséges függőség ("minden reggel kávéval indítom a napot") a kóros addikcióval. Én is függőnek tartom magam, ’91 óta játszom (apukám programozó volt/most is az, nem volt nehéz beleszületni a "számítógépes játékozásba"), és még annak ellenére is annak érzem magam, hogy már számtalanszor elbúcsúztam fél-egy évekre a játékoktól. A játékok olyanok nekem, mint a bumeráng , mindig visszatérnek hozzám, most 1+ hónapja bejött a depresszív idő meg a sötét, de nem bánom, mert ez a téli időszak minden évben alkalmas arra, hogy bűntudat nélkül bepótoljak 1-2-10 kimaradt címet. Van úgy, hogy eléggé benne vagyok a játékélményben, éhes vagyok, szomjas vagyok, hugyoznom kell, de ráér az még a következő checkpointig... Aztán tavasszal bőven tudok majd mással is foglalkozni. Szóval szerintem semmi baj nincs azzal, hogy a játék a mindennapjaink része (mint a sorozatok vagy a könyvek), az egészséges egyensúlyt kell megtalálni (bár ezzel most nem mondtam újat). Ettől még nem szabad nem tudomást vennünk egy valóban komoly jelenségről.

„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”

Az a probléma, hogy bár függőséggé lett nyilvánítva az nincs megmagyarázva, hogy mitől függőség, mekkora az a mérték, amitől annak számít. Éppen ezért a mi szubjektív megítélésünk alapján megbélyegzésre kerül olyan is, aki nem biztos hogy az, míg aki tényleg az, azon kívül, hogy megbélyegzésre kerül nem fog kapni olyan segítséget ami ahhoz kell, hogy ezen túljusson.

Ma sok esetben a játék is egy kommunikációs felület, kapcsolati forma. 12-14 éves korosztálynak például a Minecraft, vagy egyéb MMO-k, amiken keresztül barátkoznak, barátaikkal tartják a kapcsolatot. Természetesen egy szülő azt fogja látni, hogy a gyereke suli után leül a géphez és játszik, majd mikor már sokadjára látja így egy cikk alapján megállapítja, hogy a gyerek függő, ami miatt drasztikus lépéseket tesz. Elveszi a lehetőséget, kitépi a felépített szociális környezetből, aminek köszönhetően lázongani kezd, amit a szülő megint csak a gyerek függőségének tud be.

Ugyanakkor a háttérben lehet, hogy addig nem volt kihatással a tanulmányaira a szülő meg későn ért haza így a gyerek így talált magának szociális környezetet.

Persze az is lehet, hogy épp ettől romlanak a jegyei és ezért tényleg közbe kell avatkozni, de a játék pont annyira hathat rá, mint egy baráti társaság, beszélgetés a Messenger-en, lógás a YouTube-on. Ezeket mégsem nevezik függőségnek, holott komolyabb szociális és mentális hatásai vannak, mint játszani.

Mindenféle személyeskedés nélkül, tényleg nem értem, miért fáj egyeseknek az, hogy LÉTEZIK olyan, hogy videojáték-függőség, és mint a függőségek 99,99%-át, x évtizednyi kutatás és viták után kimondták, hogy ez betegség. Ha te nem vagy függő, örülj neki és lépj tovább. Ettől még kár lenne tagadni, hogy a kontroll nélküli játék nem egy emberéletet tört már derékba, főleg a mikrotranzakció elterjedése óta. Ahogy azt is kizártnak tartom, hogy a gamer szubkultúra majd emiatt lesz stigmatizálva. Szóval én nem érzem ezt emberiség elleni bűncselekménynek. Szerintem lesz még pár év, amikor majd érezni is lehet ebből valamit, pl. az igazságszolgáltatásban.

„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”