Fórum » Beszélgetés a játékokról
Ghost Recon Wildlands
Állítsd át Open-ről a játék sessiont és nem fognak ismeretlen betoppanni és szét*ni mindent. Ez kb ugyanaz, mint anno a Watch_Dogs 1-ben is megesett ez amíg le nem zártad hogy friend only. Ubi + openworld...
Sziasztok! Bár már februárban megvettem, de istenigazából az utóbbi napokban vetettem bele magamat a játékba. Lacko is meg tudja mondani, én (mi) akik az ofp-n és arma-n edződtünk, nekem furcsa ez az akció dúsabb játékmenet, de nem rossz. Sokszor próbálok taktikázni, előszeretettel használom a faszijaimat és a lázadókat, bár igyekszem - főleg éjszakánként - "szemfiserkedni".
No mindegy, haladok előre, elsősorban a főtörténetet viszem, persze sok mellék küldit is bevállalok.
Viszont az utóbbi napokban megjelent egy "probléma", ebben kérném a segítségeteket: ahogy haladnék előre a saját kampányban, most már sokszor előfordul, hogy küldetés közben amolyan kéretlen "vendégek" bejönnek és küldetés közben egy teljesen új missionbe rak át! Aztán ezek az ismeretlen humánok össze vissza rohangálnak, baszakodnak és már az agyamra mennek. Az a kérdésem, hogy hogyan lehet letiltani azt, hogy idegenek belépjenek: nekem egyedül Lacko és egy másik barátom van fent, mint kapcsolat. Nagyon idegesítő, hogy betervezem az akciót, elindulunk, erre fel menet közben kilép, elkezd tölteni egy teljesen más pályát és kezdhetem elölről a sajátomat! Köszönöm!

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Külön rendszer figyeli az NPC-ket a Grand Theft Auto VI-ban, hogy még véletlenül se legyen két egyforma egymás mellett
- 2. Marvel's Wolverine teszt – Logan több sebből is vérzik, de mindegyiket gyorsan regenerálja
- 3. Máris finomított az Insomniac Games a Marvel’s Wolverine egyik sokat emlegetett „hibáján”
- 4. Serious Sam: ShatterVerse teszt – Samu, ezt a kört kihagyhattad volna
- 5. Mit tudni most a Football Manager 27-ről? Még hivatalos bejelentés sem volt, de a játék jönni fog
Legfrissebb fórumtémák
- 21:44
- Helyzetjelentés [157660]
- 21:36
- Hogy mi? Ha Xbox Series X/S-re veszed meg a Grand Theft Auto VI-ot, akár fél nappal a többiek előtt játszhatsz majd vele [hozzászólások] [1]
- 19:01
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1646]
- 16:12
- Te kicsengetnél 130 ezer forintot egy Grand Theft Auto VI gyűjtői csomagért, amiből csak egyvalami hiányzik: a játék? [hozzászólások] [3]
- 12:41
- Coming Soon! [9084]
- 20:01
- Laptop [437]
- 14:04
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [102]
- 11:22
- The Blood of Dawnwalker [27]
- 08:33
- Napokon belül kipróbálhatod a BlizzConon bejelentett World of Warcraft: Forevert egy nyílt bétán, de a teljes játék sincs messze [hozzászólások] [2]
- 22:27
- Ki mivel játszik mostanában? [8316]