Life is Strange: True Colors teszt – Érzelmes játszadozás az érzelmekkel [hozzászólások]

Ne is mondd, legutóbb a Syberia: The World Before-ral volt nekem is ugyanez a gondom. Emiatt buktam is a játék kimaxolós acsit, mert egyszer a rossz ajtóra kattintottam, és már nem tudtam a helyszínen körülnézni, fú de utálom az ilyet.
A True Colorst szerintem 1 éve játszottam ki, nekem nagyon-nagyon tetszett (az rpg-s rész volt a legjobb), kicsit talán még jobban is, mint az első rész... csak sajnáltam, hogy olyan borzasztó rövid. De jó, hogy írod, lassan neki kéne futni mégegyszer.

„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”

Én nemrég kezdtem el játszani ezzel. Na, ami a cikkből kimaradt, hogy tulajdonképp ez egy film, amiben néha nyomogathatod a gombokat, így hozzá kellett szoknom. Most a szerepjátékos fejezetnél tartok, az nagyon tetszett.

Viszont ez a játék is elköveti azt a hibát, ami sosem tetszett, hogy nem figyelmeztet, amikor továbbviszi a cselekményt a választásom. Néha ugyan előfordul, de nem mindig. Ilyenkor meg óhatatlanul esz a fene, hogy még ezt vagy azt meg akartam csinálni, de akkor se töltöm vissza, mert a játék hülyén ment és nem átugorhatók a jelenetek. Egyébként is megér talán egy 2. végigjátszást.

Dark Archon