"We have the best two teams on Merseyside, Liverpool and Liverpool reserves" /Bill Shankly/
Fórum » Nem számítástechnikai témák
FORMA 1 2003
Jól van na lehet igazad van abban, hogy M.S. és a Ferrari talán legyőzhetetlen páros- bár én ebben nem vagyok biztos- és az is igaz, hogy M.S. kiváló pilóta, de nem tudom őt ezért isteníteni. Nekem az olyan pilóták attitűdje tetszik, mint Montoya, Senna vagy Villeneuve, amikor még elemében volt. Erőszakos, kiszámíthatatlan, látványosan versenyez stb. Az öreg Sumi nekem nem tud semmit mutatni, ráadásul a gyengélkedő Ferrarival Bárány mintha mincetnyit jobb lett volna. Persze nála bejátszanak olyan tényezők, hogy elromlik az "atombiztos" Ferrari, elfogy a benzin, előre kell engedni német pajtást, nincs az első két kereke az aszfalton hazai pályán, amikor még jár a motor, sárga zászló alatt nem előzhet stb. stb. Mintha kicsit pechesebb volna. De ez biztos azért van mert Sumi sokkal tehetségesebb. Szóval a sánta germán nem szolgált rá 6 VB címre a mostanit meg különösen nem érdemelte meg. Végre kiderült, hogy vannak ugyanolyan tehetséges pilóták a mezőnyben és nem is egy, mint ő és nekem már ez is elégtétel. Persze mindez csak magánvélemény és lehet, hogy a német iránt érzett engesztelhetetlen gyűlölet beszél belőlem.
Azért mert nem halt meg a versenyzők közül senki még ugyanolyan nagy tettet vitt véghez. A biztonsági dolgok a Minardis pilótának ugyanolyan hasznosak. A technikáról pedig annyit hogy Fangio idejében lényegesen nagyobb különbség volt autó és autó között hála a szabadabb szabályoknak. Ebből a hat címből négyet nyert a Ferrari ÉS Michael S. Az egyik a másik nélkül képtelen lett volna erre. Az F1-ben pedig igen sok nagy tehetség van és volt is. Csak az autó és a pilóta összeségében nem volt képes egy Ferrarit egy M.S.-el legyőzni. Lehet őt utálni de Ő a világbajnok hatodszor is valszeg nem azért mert jól mutat piros overallban.
Nem az a baj hogy nagy az isten állatkertje, hanem hogy alacsony a kerítés...
Komolyra fordítva a szót, tényleg lehet benne valami, mivel ez a seggkirály megdöntött minden létező rekordot a Forma 1-ben, de én mégis azt mondanám, hogy a Forma 1 abban az időszakában tette mindezt- nem lebecsülve érdemeit, de egy kicsit mégis- amikor igazán kirobbanó tehetségű pilóta nem volt a mezőnyben és a F1 ekkor érte el azt a fajta biztonsági fejlettséget, mikor már- okulva az előző tragédiákból- az autó biztonságosabb, a biztonságosabbnál.
Na és most lehet vitatkozni mind a két állítással.
Na és most lehet vitatkozni mind a két állítással."We have the best two teams on Merseyside, Liverpool and Liverpool reserves" /Bill Shankly/
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Toronymagasan az ILL kapta a State of Play legbetegebb előzetesét, végre sokkal többet is láthatunk a jövőre érkező horrorból
Legfrissebb fórumtémák
- 16:48
- Játék kívánságlisták és várólisták [17]
- 10:07
- Ki mivel játszik mostanában? [8242]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]