Fórum » Nem számítástechnikai témák
Harckocsik
Végülis mindegy, hogy mit hiszel, egyébként valószínűleg a tudására mondta, nem a könyveire. A Földit én személyesen nem ismerem, úgyhogy ehhez nem tudok mit mondani (a Számvéberrel találkoztam már párszor de amellett, hogy szakmailag kiváló, volt egy-két emberileg nagyon nem szimpatikus húzása, de ez itt offtopic).
Nagyon igaza van Aruns kartácsnak, Földi Pált én nem nevezném megbízható forrásnak. Ez nem jelenti azt, hogy amit leír annak a 100%-a baromság, de néha igen súlyos hibák vannak benne, és aki így jegyzi meg, az nagyon rosszul jár. És valóban nagyon szubjektív, szintén egyetértek.
Számvébertől eddig nem sok jót hallottam Földiről, nehezen tudnám elképzelni... Sőt, meég egyszer a Hadtörténeti Klub kapcsán is megemlítette, hogy csak nehogy valaki Földi Pál és társai könyveiből készüljön fel, mert akkor kifut a világból

No igen.
A Földi Pál egy nyugállományú katonatiszt (vezérkari?). Sok ideje van írogatni, de a mennyiség nem arányos a minőséggel, sajnos. Ahogy írod: szó szerint másol ki részeket egyéb könyvekből, publikációkból, anélkül, hogy legtöbbször igazán értene hozzá és emiatt bennemaradnak az eredeti publikációkban megmaradt hibák(mellesleg egy-két könyvébe lapoztam bele és ha nincsenek feltüntetve a felhasznált források és normálisan kijegyzetelve, akkor ez plágium is, bár ilyesmit csinálnak "nagy" nevek is a hadtörténészek között). Tetézi ezt azzal, hogy néha hasraütésből is hozzáír ostobaságokat. Az is problémás vele kapcsolatban, hogy borzasztó szubjektív és sulykolja a saját véleményét az olvasóba.
Mellesleg a Számvéber állítólag valami jókat mondott róla egyszer (egyik munkatársa szerint).

Ami azt illet az Index fórumon eléggé gyalázzák.
Az a baj hogy más könyvekből ollózza össze a dolgait. Még csak nem is változtat rájta, szó szerint rakja be a könyvbe, mintha ő írta volna.
Meglehetősen felületes. Mármint egy csomó mindent nem részletez.
Ja és mindig beleírja a véleményét is. Annak ellenére, hogy néha egyezik az én véleményemmel, talán egy ilyen könyvbe nem kéne.
Más: Most megy a Csatamezők a Discovery-n. Mennyi hülyeséget tudnak néha mondani.
"Kitűnő Sherman harckocsi végre bizonyíthatott..."
Ja kitűnő, Tommy sütő.

Most nekünk, erőseknek kell elviselnünk a gyengék gyengeségét, és nem a magunk kedvére kell tenni.
Sajnos vidéki vagyok ugyhogy nem nagyon mehtek fel, pedig érdekelne!
Bocsi az elirásért!
Kösz a megértést.
Földi Pál szeretitek? Nekem megvan pár könyve, elég jó meg tárgy szerű. Utána van nézzve rendesen a dolgoknak.
Bocsi az elirásért!
Kösz a megértést.
Földi Pál szeretitek? Nekem megvan pár könyve, elég jó meg tárgy szerű. Utána van nézzve rendesen a dolgoknak.
Villers-Bocages, 1944
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:46
- Játék kívánságlisták és várólisták [11]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]