Egyetértek azokkal amit írtál. A Load/Reload albumok (számomra) akkor élvezhetők, ha fekszem az ágyban vagy ülök a széken és hallgatom. Ezekre nem lehet tombolni, zúzni, ezek nem koncertre való albumok (belegondolok, hogy egy koncert csak ezekből a számokból állna, ki is fütyülnék a Metallicát...
Metál koncetre nem csak zenét HALLGATNI mennek el a srácok, azt megtehetik otthon os, hanem együtt akarnak élni vele. És ez főleg a lendületes számoknál megy. Ez mind saját tapasztalat )
A One-nál az a legjobb, hogy ott minden a világon egy számban van belegyúrva. Lassan, pengetve indul, akár a Nothing Else Matters, az ember hátradől. Aztán belép az ének, kicsit markánsabbá válik a dallam, egykét finom gitárszóló tovaröppen. Majd kezdenek kicsit felmorajlani a gitárok, kezd feszülni a hangulat, az ének is fenyegetőbbé válik, az ember lassan elkezd bólogatni, majd egyszercsak feldübörög a kétlábdob, elkezdenek reszelni a gitárok, az ének átmegy üvöltésbe, és szélvészgyors gitárszólók közepette sztem a Metallica történetének legnagyobbs zúzásába megy át az egész! Az ember ekkor már headbangel ezerrel!!
És ahogy hirtelen vége lesz, az ember beleborzong, hogy Úristen, HONNAN jutottam el HOVÁ!? Mert a legjobb az egészben, hogy az átmenet szinte észrevétlen, egy lágy melódiából vált át örjöngő tombolásba ez a szám úgy, hogy közbe észre sem veszed!
Hát ezért fantasztikus a One! \m/
\m/
