Egy vallomással kezdeném: eredetileg nem akartam reagálni a topicban felvetett véleményekre, mert azt úgy is nálam sokkal "hozzáértőbb", "tapasztaltabb" és okosabb emberek írták. Mivel azonban Dino is úgy gondolta, hogy reagál ezekre, így hát én sem akarok a háttérben maradni, ezért szeretnék 1-2 dolgot elmondani.
Kezdjük az elején:
Felmerült, hogy nem játszottam a FIFA 2004-gyel, nem értek hozzá, stb. Nos valóban nem nevetném magam hozzáértőnek, főleg nem szakértőnek, hiszen én csak egy játékos vagyok a sok millió közül aki játszik ezekkel a stuffokkal. Nem vettem részt a játék készítésében, a tesztelésében, íly módon nem is lehetek szakértője ennek a játéknak. Az nem jelent semmit, hogy mióta az első FIFA megjelent azóta valamennyi résszel játszottam, (persze nem csak 1-1 meccset

, ettől még nem lesz szakértő senki sem. Kíváncsi lennék azonban, akik szememre vetik, hogy nem értek hozzá, azok ugyan miben tudnak többet ennél felmutatni? Azért mert nekem más a véleményem, akkor már én tökhülye vagyok? Az elmúlt években volt szerencsém végigkövetni ennek a játéknak a fejlődését. Eleinte évről évre remek újításokat láthattunk viszont az újabb részekben.Ez a tendencia a FIFA 98 után megtorpanni látszott, majd 2-3 év múlva ismét úgy tűnt képes megújulni mégis a játék sorozat. Az Euro 2000 ismét remek kis progi volt, ám utána sajnos megint évekig maradt szinte változatlan, minimális kis csiszoláson ment csak keresztül. A FIFA 2003 már ismét biztatóbb volt, ha egetverő újítások nem is találhatók benne,de grafikailag megújítva ismét élvezhetőbb lett. A 2004-es viszont nem lett több igazán,persze sokan mondják hogy OTBC az a király, de én nem vagyok ettől igazán elájulva, nem változtatta meg alapjaiban a játékot. Ez az pontosan amit hiányolok a FIFA sorozatban, hogy évről évre új verzó lát napvilágot és kevés a valódi újdonság. Sokkal jobb lenne 2-3 évente kiadni egy valóban ütősebb progit, mint kötelességszerűen megjelentetni az aktuális év fociszimulátorát. Emiatt a folyamat miatt fanyalogtam a FIFA 2004-en, de ezt le is írtam a cikkben.
Ez az oka , hogy lelkesen fogadtam a PES-t, mivel ebben a FIFA-ban megszokott séma helyett sok újdonságot fedeztem fel.
Azt hibának felróni meg végképp értelmetlennek tartom, hogy szubjektív véleményem tükrözödik a cikkben. Hát persze, ha tetszik egy játék miért ne írnék róla lelkesen, nem kormányprogramot kell ismertetnem, hanem a véleményemet egy játékról. Amikor egy autót tesztelnek egy cikkben, vagy filmkritikát ír valaki, abban is a saját véleménye jelenik az írónak, én is szeretném ha tükröződne a benyomásom az írásaimban. Ez valakinek tetszik,valakinek nem, erről nem tehetek.
A "kritikákról" még annyit, hogy volt itt aki szerint azért szarabb a PES, mert gamepad kell hozzá, a FIFA-t meg lehet billentyűzetről is játszani. Ilyen logika alapján szar a KOTOR is,meg sok más egyéb játék, mert ahhoz meg egér, joystick, stb. kell.....
Egyébként Ghoost is billentyűzettel játszotta a PES-t, biztos jó sokat játszott vele, alaposan kitesztelte, mielőtt leírta a véleményét, ő tanúsíthatja, hogy akár billentyűvel is lehet nyomni a game-et.
"Na mostmár ezt is tudjuk, szal sok unatkozó csodagyerek leéírja, hogy neki ez a szar fifa nem tetszik, viszont meg tudja mutani, hogy van egy dvd lejátszója amin tud pesezni más meg cimán Cd olvasóval nem tud"
Többek között az ilyen szintű hozzászólások miatt nem óhajtottam reagálni eddig, erre mit mondjak, unatkozó csodagyerek vagyok, mert merészelek egy 7000 Ft-os DVD olvasót tartani a számítógépemben.
Összefoglalva: a valóban értelmes, konstruktív, vagy kritikai megjegyzésekre nagyon szívesen válaszolok és szívesen veszem. Azonban az értelmetlen vagdalkozásokra nem szeretenék és nem is fogok a jövőben sem reagálni.Aki eddig normális hangnemben megkeresett mindenkinek válaszoltam, de kérek mindenkit, hogy az internetes ismeretlenség ellenére, olyan hangvételű hozzászólással tiszteljen meg, amilyen tiszteletet elvárna saját magával szemben is. Köszönöm a figyelmet.