Szenvedély nélkül a foci halott.
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Drogok vs Alkohol
Csak az elsőt olvastam el, de elég durva. PErsze az is igaz, hogy kiragadott, szélsőséges példák voltak, ettől függetlenül elképesztő, hogy egy halmozottan beteg gyerek ilyen változáson megy keresztül
Üdv,
két írást szeretnék a figyelmetekbe ajánlani:
Gyermekkori skizofrénia kezelése LSD és pszilocibin alkalmazásával
És egy iedézet:
Sokszor előfordultak megható pillanatok ezekkel a kis betegekkel. Az egyik ülés vége felé az egyik férfi kísérő Stevie mellett ült és fogta a kezét, amikor Stevie egyszer csak kinyitotta a szemét és így szólt: Beszélnél hozzám, David?, mire David azt felelte: Igen, Stevie, majd egy pillanat múlva azt mondta "Nem tudom, mit mondjak, amire Stevie így válaszolt: Csak beszélj hozzám a szemeiddel. Mindez egy olyan gyerektől, aki általában vagy katatóniás volt, vagy erősen destruktív.
A másik pedig:
LSD PSZICHOTERÁPIA
Idézet:
...Mindezeket figyelembe véve nem elhamarkodott az az állítás, hogy a
pszichedelikumok - felelősségteljes használat és kellő elővigyázatosság
mellett - azt jelenthetik a pszichiátriának, mint amit a mikroszkóp jelent
biológusnak, vagy a teleszkóp a csillagásznak. Ezek az eszközök lehetővé
teszik, hogy olyan fontos folyamatokat figyeljünk meg, amelyek normális
körülmények között nem vizsgálhatóak. E könyv első kiadásában azt írtam,
hogy az LSD-t a legjobb úgy felfogni, mint a pszichológiai folyamatok
nemspecifikus erősítőjét.
Ha elolvastátok, akkor szívesen beszélgetnék róluk.

Sose vitatkozz idiótákkal, mert lesüllyedsz az ő szintjükre és legyőznek a rutinjukkal.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Ismét történelmet írt a LEGO, a boltokba került az eddigi legnagyobb szett, amely mellett a Titanic és az Eiffel-torony is elbújhat
- 2. Egy korszak ezen a héten lezárul – végleg leállítják a Call of Duty Warzone 2.0 szervereit, már a pontos dátum is megvan
- 3. Már a Steamen is elérhető az egyszemélyes magyar fejlesztés, az RTS-TPS hibrid Operative Division
- 4. A PlayStation Plus 2026. novemberi kínálata
- 5. Az Electronic Arts 25 legendás klasszikussal lepte meg a rajongókat, évtizedes játékok kerültek fel a Steamre
Legfrissebb fórumtémák
- 16:34
- Helyzetjelentés [157701]
- 08:35
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1687]
- 21:31
- Szét*** az ideg [5581]
- 21:20
- Ki mivel játszik mostanában? [8361]
- 16:52
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [125]
- 14:51
- Grand Theft Auto VI 8. hírcsomag – előtöltés, élet a játékon belül, miről szól a sztori, milyen hosszú lesz a játék, hogyan készül a Sony a premierre [hozzászólások] [1]
- 13:23
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15180]
- 11:58
- Moderátoroknak [17416]
- 15:08
- GG - GameGuess játék [994]
- 00:23
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43447]