na igyekeszem a káoszt oszlatni.
jane's - ez egy brand. ugye ők adják ki a világ leghíresebb katonai folyóiratait, enciklopédiáit. Legalábbis angolszász területen. ezért az Elecrtonic Arts annak idején megvette ezt a brand-et és Jane's ez, meg Jane's az néven sok játékot kiadott. De az EA mindig csak kiadó, legfeljebb elrejti a valódi fejlesztőket. Namármost a 688(I)-t és a Sub Commandot, sőt a Fleet Commandot is a Sonalists készítette és az EA adta ki Jane's név alatt. De a fejlesztők ugyan azok, akik most a DW-t készítették és egy másik kiadó (batllefront) adja ki. Ez azért elég jó referencia szerintem.
A DW-t még nem fogtam a kezemben, de így -előre is - megmondhatom neked, hogy nagyon realisztikus. Igazából a Sub Command folytatása.
Fórum » Beszélgetés a játékokról
Hadihajó- és flottaszimulátorok
Utánnajártam a big rejtélynek,semmi köze a nagy öregekhez
a Dangerous Waters-nak.
Jesszus Máriusz a 688 Attack Sub 1991-es játék
szerintem ez az első komoly PC-s SUBszim,talán a Wolfpack volt elötte(utána?),meg C64-en a Conqueror.
Az Electronic arts készítette ezért kevertem a Janes-el.
Bakke itt még sokan meg sem születtek akkor
A legendás tengerfenék kijelző
Mostmár a nevét is tudom imaging-sonar-system
http://www.ag.ru/gallery/1180/55672 úúúúúúúúúúúúúúúúú
320x200 haha
ez akkor a csúcs volt! 256 db szín(talán)
Egy küldetés neve élénken bennem maradt "Suprise party",azért azt már lehet jó játéknak hívni ami ilyen messzeségben is konkrét nyomot hagy a játékosban.
pár kép még:
http://www.gametective.de/screenshots/list/spiel/2101.html
http://www.ag.ru/gallery/1180
A Hunter Killer-t a Janes készítette és 97-es az Eelectronic Arts adta ki (soha nem volt meg
)
A Seawolf-Akulát szintén az Electronic Arts adta ki.
1 kérdés:A Sub command=seawolf-akula????????
A lényeg hogy mivel ők készítették anno a 688AS-t gondolom tevékenyen beleszóltak a Subcommand(seawolf-akula)-ba is,hanem a régi csapatból szerveződött ez a Sonalyst.(??)
És ezeké a Dangerous Waters is.
Nagy kérdés:
Reális program a "Dangerous waters" vagy sem?
Aki próbálta válaszolhat nyugodtan,sajna én még nem.

"A könnyebbik út mindíg el van aknásítva"
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:46
- Játék kívánságlisták és várólisták [11]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]