Hehe. Na, egy ilyen gázosat lehet, egyszer kipróbálok. Olyat már csináltam, hogy túl nagy volt egy emelkedő, és a kocsi visszagurult, végül bentrekedt a völgyben.
Egyébként egészen konkrétan mi célból és hogyan működik a tesztelés? Hogy lehet megállapítani, pontosan mely helyek miatt lesz olyan az érték, amilyen? Számít-e, meddig tesztelem? Ilyenek. Köszi, ha segítetek.
Fórum » Beszélgetés a játékokról
Roller Coaster Tycoon 3
Ebben a részben (3) még nem volt, de az 1-2 ben több is. Kiszáll egy kocsi a pályáról és meghalnak a benne ülők.
Hatása? Drasztikus: szinte kihall a vidámparkod. Persze én sem mennék olyan vidámparkba, ahol balesetveszélyesek a hullámvasutak.
Két oka lehet a baleseteknek: egyik a rossz karbantartás, illetve az elavulás. A másik a rossz konstrukció. De ha előre elkészített hullámvasútakat használsz, akkor ez nem játszik. Viszont ha csinálod őket, akkor képes vagy olyat fabrikálni, ami kész húsdaráló...
Hatása? Drasztikus: szinte kihall a vidámparkod. Persze én sem mennék olyan vidámparkba, ahol balesetveszélyesek a hullámvasutak.
Két oka lehet a baleseteknek: egyik a rossz karbantartás, illetve az elavulás. A másik a rossz konstrukció. De ha előre elkészített hullámvasútakat használsz, akkor ez nem játszik. Viszont ha csinálod őket, akkor képes vagy olyat fabrikálni, ami kész húsdaráló...

Télleg, lehet balesetveszélyes hullámvasutat csinálni? Például, hogy elszáll a vasút. (Valamilyen makong of videón erre több példát is láttam.) Szóval volt már valakinek balesetes hullámvasuta? És ha igen, mik egy baleset következményei?
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Ismét történelmet írt a LEGO, a boltokba került az eddigi legnagyobb szett, amely mellett a Titanic és az Eiffel-torony is elbújhat
- 2. Egy korszak ezen a héten lezárul – végleg leállítják a Call of Duty Warzone 2.0 szervereit, már a pontos dátum is megvan
- 3. Már a Steamen is elérhető az egyszemélyes magyar fejlesztés, az RTS-TPS hibrid Operative Division
- 4. A PlayStation Plus 2026. novemberi kínálata
- 5. Az Electronic Arts 25 legendás klasszikussal lepte meg a rajongókat, évtizedes játékok kerültek fel a Steamre
Legfrissebb fórumtémák
- 16:32
- Helyzetjelentés [157711]
- 19:50
- Ki mivel játszik mostanában? [8365]
- 11:57
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1692]
- 08:00
- Szét*** az ideg [5583]
- 16:52
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [125]
- 14:51
- Grand Theft Auto VI 8. hírcsomag – előtöltés, élet a játékon belül, miről szól a sztori, milyen hosszú lesz a játék, hogyan készül a Sony a premierre [hozzászólások] [1]
- 13:23
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15180]
- 11:58
- Moderátoroknak [17416]
- 15:08
- GG - GameGuess játék [994]
- 00:23
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43447]
