Fórum » Beszélgetés a játékokról
Citromdíjas gamék
Marha jó motor...nem tudom mit tud valójában, mindenesetre a Doom 3 és a Q4 sem lett valami borzasztóan korszakalkotó látványvilágú és irreálisan magas a gépigénye ehhez képest. Nvidia meg mindent támogat amihez magas gépigény kell ezért akarta sok játék ezt a motort 

A Doom 3 kapcsán egyébként, nem tudom, hogy miért szidjátok ennyire!
A játékban az volt a lényeg, hogy John Carmack megírta a már legalább 10 éve programozotzt motort, ami igazság szerint nagyon jól sikerült, mint láthatjátok, szinte az összes játékcég az idei évben szerette volna a saját játékát ezen a motoron futtatni/kiadni!
Az ID-nél(Amúgy a teljes neve Ideas from the Deep!!!) arratörekedtek, hogy lesz ez az új motor, és ezt jól el kéne adni valahogy! Ezért elővették a Doomot, mert ez volt az első igazi élvezetet nyújtó gyilkolós FPS, ami '92-ben jelent meg, olyan őrületet váltott ki a világból, hogy még a Microsoft is azon volt, hogy készítsenek egy Windows alatt futó verziót is az akkor következő generációs Windows 95-hö!!! És ez szerintem elég nagy szó, hogy egy játék reklámozza az op.rendszert!
Ezért, most újból meg szerették volna ezt csinálni ezzel a motorral, és ehhez egy nagy név kellett, így jött a Doom 3 ötlete!!!
Tehát azért nem szabad szindni a Doom3-at, mert semmi értelme, nem is azon volt a hangsúly....

FIGYELEM! Szeretném tudatni minden kedves forumozó társammal, h mivel nincs már névváltoztatás, a 3000.hsz-emtől Mauddip néven láthattok majd! Megértéseteket köszönöm :)!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Sony már a következő DualSense-generáción dolgozik, bejegyeztette az adaptív analóg karok technológiáját
- 2. Az idén már tíz éves Mafia III ingyenes frissítést kap, amellyel végre dedikáltan is megjelenik PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re
- 3. Még meg sem jelent, de már azt is tudni lehet, hogy mikor rajtol a Call of Duty: Modern Warfare 4 első szezonja
- 4. Valor Mortis teszt – FPS soulslike a napóleoni háborúk idején
- 5. Tarol a Steamen egy új multiplayer FPS, a Hood Warfare 2 nem is próbál több lenni egy CoD-másolatnál, mégis tízezrek játszanak vele
Legfrissebb fórumtémák
- 09:13
- Ki mivel játszik mostanában? [8336]
- 21:32
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [119]
- 06:57
- El Presidente maga írja a történelmet brit gyarmatokról és forradalomról a Tropico 7 új sztori trailerében [hozzászólások] [1]
- 01:21
- Gears of War: E-Day teszt – E-nap, amikor a háború fogaskerekei csikorogva beindultak [hozzászólások] [1]
- 23:03
- Az idén már tíz éves Mafia III ingyenes frissítést kap, amellyel végre dedikáltan is megjelenik PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re [hozzászólások] [1]
- 22:38
- The Blood of Dawnwalker [42]
- 07:16
- Körökre osztott akcióval jön a most bejelentett Gods with Badges, amelyben egy jövőbeli város rendőrét alakítjuk [hozzászólások] [3]
- 18:42
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1667]
- 12:37
- Active Matter teszt – Interdimenzionális extraction shooter a jobbik fajtából, némi S.T.A.L.K.E.R. utóízzel [hozzászólások] [1]
- 21:40
- Bus Simulator 27 teszt – Ez lesz Vitézy Dávid új kedvence? [hozzászólások] [6]