Az E3 kiállításon a Microsoft hatalmas alapterületen állít ki, és bár a terület nagy részén az Xbox360 játékokra koncentrálnak, jópár PCs játék is található náluk. Ezek egy része más fejlesztők és kiadók legújabb vagy még csak fejlesztés alatt álló játékai, más részük a Microsoft saját gondozásában jelenik meg. Ezek közé tartozik a Microsoft repülőgép szimulátor sorozatának következő tagja, a Flight Simulator X.
Mint arra az új rész címe is utal, ez már a tizedik tagja a Flight Simulator családnak, melyet ezúttal az Microsoft Aces Studioja fejleszt. Az új részt már Windows Vistára optimalizálják, bár futni fog régebbi verziókon is. A játék felépítése hasonló marad mint az előző verzióé volt, azaz továbbra is lesz repülős iskola és szabad repülés, viszont újdonságként kapunk teljesíthető küldetéseket is, mint például liszteszsákok ledobása célpontra, vagy emberek mentése lángoló olajfúró toronyról helikopterrel. Kapunk új repülőgépeket is, többek között sárkányrepülő és ultrakönnyű gép is elérhető lesz a játékban. A fejlesztők új multiplayer módot is ígértek, ennek részleteiről azonban egyelőre nem beszéltek.
Ezek mellett persze nem maradhatnak el a szokásos grafikai újítások sem, ezúttal a még élethűbben kidolgozott repülőgép modellek, javított tükröződések, krómfelületek és élethűbb víz megjelenítés kerültek fel a listára. Ezek az újítások ugyan nem akkora léptékűek mint amiket az előző verzió hozott, de játék közben kiderült hogy észrevehetően javítanak a látványvilágon. Ennél is többet ad azonban a játékhoz a javított lefedettség, ebben a verzióban ugyanis a nagyobb repterek és környékeik még élethűbben jelennek meg a játékban, és a 24 ezer modellezett repülőtéren teljes interaktivitást ígérnek a fejlesztők - még több mozgó jármű, tartálykocsik, buszok teszik élettelibbé a környéket.
A Flight Simulator sorozathoz mindig aktív online közösség tartozott, amely számtalan kiegészítőt készített a játékhoz. A fejlesztők ígérete szerint probálnak kompatibilitást biztosítani az előző verziókhoz készített kiegészítőkhöz. A végleges verziót a Microsoft 2006 karácsonyi időszakára ígéri.
E3 Flight Simulator X bemutató
A kiállításon kipróbálhattuk a Flight Simulator legújabb részét.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Őrület, mekkora nosztalgia van a Heroes of Might & Magic: Olden Era legújabb játékmenet-bemutatójában!
- 2. Minden, amit tudni érdemes a The Dark Pictures Anthology: Directive 8020-ról egy percbe sűrítve
- 3. A pletykák után immár hivatalos, hogy jön a Metro 2039, már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor
- 4. Vége a pletykáknak és a szivárgásoknak, mostantól hivatalos, hogy jön az Assassin’s Creed Black Flag Resynced
- 5. Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel
Legfrissebb fórumtémák
- 19:53
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1586]
- 19:30
- Videók - bármiről [11726]
- 18:35
- Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel [hozzászólások] [4]
- 13:14
- Dinónak [4302]
- 08:46
- Replaced teszt – Helycserés támadás [hozzászólások] [1]
- 22:09
- GG - GameGuess játék [969]
- 20:19
- Helyzetjelentés [157604]
- 14:47
- :::Music Club::: |House,Trance,Techno| [9512]
- 23:11
- A pletykák után immár hivatalos, hogy jön a Metro 2039, már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor [hozzászólások] [3]
- 11:45
- Pragmata teszt – Egy ikonikus kaland a Hold felszínén [hozzászólások] [2]
