A CD Projekt RED őszi konferenciáján sok új információról rántották le a leplet a lengyel fejlesztősrácok, így most ezeket is megosztjuk veletek, ha esetleg az élő streamelésről lemaradtatok volna.
"Nagyon szerényen csak 2.0-nak neveztük el az új javítást a játékhoz, de idő közben rájöttünk, hogy mind a játékosoknak, mind pedig nekünk ez sokkal több annál, mint amit az első rész esetében Enhanced Edition formájában adtunk ki. Tehát ez egy hatalmas frissítés azok számára is, akik csak most kezdik a kalandokat és azok számára is, akik még egyszer neki szeretnének menni a játéknak." - közölte Adam Badowski, a játék vezető fejlesztője, majd hozzátette: "Azt ígértük a játékosoknak, hogy a kiadás után is támogatni fogjuk játékunkat és ingyen hozunk ki hozzá DLC-ket. A 2.0 verzió az egyik lépés a sok közül, hogy teljesítsük ezt az ígéretünket. Világszerte több, mint 1 millió példányban kelt el a játék és ez egy bizonyíték arra, hogy nincs szükség durva DRM védelemre és drága DLC tartalmakra ahhoz, hogy egy játékot népszerűvé és pénzügyileg is sikeressé tegyünk"
Tehát akkor lássuk azt a temérdek újdonságot, amit általában a fejlesztők drága kiegészítők, vagy DLC-k formájában szoktak a játékukhoz csapni! A különálló tutorialról már beszéltünk, ez a rész Keadwen királyságában kap majd helyet és ténylegesen bevezeti a játékost a dolgok mikéntjébe. Aztán ott a Dark nehézségi szint, melyet az Insane szinthez hasonlítanak a fejlesztők, azonban itt lesz lehetőségünk menteni is. Ehhez még jár egy sötét témájú felszerelés is, melyek kimondottan durva statokkal rendelkeznek majd. Nagyvonalakban a tartalom: 3 új páncélzat (könnyű, közepes és nehéz), 6 új kard (3 ezüst és 3 acél), és egyéb Dark témájú elemek a játékban, melyekről nem beszélnek bővebben. Majd felfedezzük.
Leleplezték még az eddig ismeretlen új szörnytípust, melyet már a Witcher regények olvasói jól ismernek. A vérfarkasokkal kell még megküzdenünk az új kihívásokat tartogató Aréna módban. Itt ellenségek hordáit kell lekaszabolnunk, és a végső pontszámot megoszthatjuk Facebookon vagy a fórumokon a többi játékossal. Új helyszín is jár az új mókához, mely Keadwen királyságban kap helyet és Forgotten Stronghold (Elfeledett Erőd) névre hallgat. 30 hullámban érkeznek majd a szörnyek, melyek természetesen egyre nagyobb kihívás elé állítják a Witchereket. 3 különböző jutalom közül választhatunk minden hullám végén, és a nehézségek könnyítése érdekében három segítő (varázsló, lovag és törp harcos) közül is választhatunk majd. Az új módhoz továbbfejlesztették a kijelzőket is, valamint kapott a játék egy Facebook és egy Witcher fórum integrációt a könnyű megosztás érdekében.
Az új tartalomfrissítés mindenki számára automatikus frissítés formájában érkezik szeptember 29-én, mely nem csak az új játékelemeket tartalmazza, de több mint 40 játékmechanikai és technikai újítást és javítást is hoz magával. Az új patch megjelenését megtoldották még a fejlesztők mindenféle akciókkal is, melyek már mától érvényesek: a Steamen például 30 euróért árulják a játékot egészen október 10-éig.
The Witcher 2 - 2.0 verzió infók
Ahogy a CD Projekt RED ígérte, áramlik az információ az új verzió lehetőségeiről.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
The Witcher 2: Assassins of Kings
Platform:
Fejlesztő: CD Projekt RED
Forgalmazó: PlayON
Megjelenés: 2011. május 17.
Minimális rendszerigény: Dual Core 2,2-es GHz processzor, XP: 1 GB, Vista/Win7: 2 GB memória, GeForce 8800 vagy jobb videokártya 512 MB RAM-mal, DVD-ROM
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Toronymagasan az ILL kapta a State of Play legbetegebb előzetesét, végre sokkal többet is láthatunk a jövőre érkező horrorból
Legfrissebb fórumtémák
- 22:31
- Ki mivel játszik mostanában? [8244]
- 19:43
- Szét*** az ideg [5484]
- 12:43
- Új Vampire: The Masquerade-játék jön, Eternal Whispers alcímmel [hozzászólások] [1]
- 11:30
- Játék kívánságlisták és várólisták [20]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]