A Far Cry 2 kétségkívül sok olyan tulajdonsággal bírt, mely kiemelhette volna a szürke középmezőnyből. Ám a készítőknek nem sikerült ezeket egy olyan kerek egésszé gyúrni, amilyenné szerették volna. A készülő Far Cry 3-ban azonban igyekeznek azokat a hibákat kiküszöbölni, melyek végül a második részt a süllyesztőbe küldték. Erről Jamie Keen, a játék vezető designere mesélt egy interjú során.
"A nyílt világ fantasztikus volt, de végeredményben nem vezetett sehova. Remek volt, hogy minden elérhető volt, de elvesztetek benne. Most szeretnénk biztosra menni, hogy ez ne fordulhasson elő még egyszer. Fontos, hogy ugyanaz a felfedezni való megmaradjon, de kell, hogy valami vezessen titeket. Ugyanennyire fontos az is, hogy szabadnak érezhessétek magatok, amit azzal érünk el, hogy bármit megtehettek, amit akartok. A játék mindig mindent megenged majd. Nem akarjuk, hogy a világ által korlátozva érezzétek magatokat, ha például gyorsan szeretnétek eljutni valahova, lesz rá lehetőség. Ha csak kocsikázni akartok, hát rajta. Le akartok ugrani egy szikláról? Hajrá. Azt szeretnénk, ha játék közben azt mondogatnátok - milyen jó lenne, ha megtehetném, hogy... hoppá, meg is tehetem! Minden megengedett, ez nagyon fontos számunkra!"
Keen röviden kitért a második rész maláriájára, amit alapvetően jó dolognak tartott azok számára, akik szeretik a realizmust, de a legtöbb játékos frusztrálónak találta.
Far Cry 3 - szabadon, de nem elveszve
Az új rész az előzőhöz hasonlóan nyitott világú lesz, de nem veszünk majd el benne.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Far Cry 3
Platform:
Fejlesztő: Ubisoft Montreal
Kiadó: Ubisoft
Forgalmazó: PlayON
Megjelenés: 2012. november 30.
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Őrület, mekkora nosztalgia van a Heroes of Might & Magic: Olden Era legújabb játékmenet-bemutatójában!
- 2. Minden, amit tudni érdemes a The Dark Pictures Anthology: Directive 8020-ról egy percbe sűrítve
- 3. A pletykák után immár hivatalos, hogy jön a Metro 2039, már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor
- 4. Vége a pletykáknak és a szivárgásoknak, mostantól hivatalos, hogy jön az Assassin’s Creed Black Flag Resynced
- 5. Aether & Iron teszt - Egy igazi rejtett gyöngyszem, amely akár az év szerepjátéka címre is pályázhat majd
Legfrissebb fórumtémák
- 18:45
- Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel [hozzászólások] [2]
- 13:14
- Dinónak [4302]
- 08:46
- Replaced teszt – Helycserés támadás [hozzászólások] [1]
- 22:09
- GG - GameGuess játék [969]
- 20:19
- Helyzetjelentés [157604]
- 14:47
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1580]
- 14:47
- :::Music Club::: |House,Trance,Techno| [9512]
- 23:11
- A pletykák után immár hivatalos, hogy jön a Metro 2039, már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor [hozzászólások] [3]
- 11:45
- Pragmata teszt – Egy ikonikus kaland a Hold felszínén [hozzászólások] [2]
- 22:03
- I Am Jesus Christ teszt – Megváltószimulátor [hozzászólások] [24]
