28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Star Trek Starfleet Command III

Készül a Starfleet Command sorozat újabb része.

Írta: Madrac

Készül már a Star Trek Starfleet Command III, mely az első Star Trek játék lesz, ami a Next Generation sorozat alapján készül. Az új részben sokkal kidolgozottabb lesz a hajók beállítása és több lehetőségünk lesz a gyors támadás és visszavonulás taktika alkalmazására is. Új kezelőfelületet is kap és kevesebb mindenre kell majd figyelni a hajóval kapcsolatban, a játékos jobban oda tud majd figyelni a csatára. Egy kevés szerepjáték elem is bevonul a játékba azzal, hogy az alattunk szolgáló tisztek most már fejlődni is fognak. Az egyjátékos részben három különálló küldetéssorozat lesz, melyben a Klingon-okkal, a Romulan-okkal és a Federation-nel lehetünk. A küldetések során pontokat kaphatunk, melyek segítségével szerezhetünk jobb hajót és felszerelést. Találkozhatunk majd a sorozat különleges hajóival is, mint a Sovereign osztályú csillaghajó, a Romulan Warbird, a Borg Cube és a Klingon-ok Neghvar osztályú hadihajói. A többjátékos részben a játékosok egymás ellen csatázhatnak majd a három faj bármelyikének hajóival, sőt itt még a Borg-ok hajóit is irányíthatjuk. Az újabb Star Trek játék az ősszel jelenik majd meg.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Star Trek: Starfleet Command III

Platform:

Fejlesztő: Taldren

Kiadó: Activision

Forgalmazó: Automex

Megjelenés: 2003. január 9.

Minimális rendszerigény: Pentium III/Athlon 450 MHz, 128 MB RAM, 16 MB-os 3D kártya, 680 MB HDD

» Tovább a játék adatlapjára

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!