A CD Projekt RED nem hagyja pihenni Geraltot, folyamatosan tesznek hozzá a The Witcher 2-höz hasznos tartalmakat. A legutóbbi nagy javítás több érdekes új funkciót is magában foglalt, azonban eddig nem volt arra lehetőség, hogy a rajongók és a kísérletezni vágyók belenyúljanak a játék magjába is. Erre szolgál majd a REDkit, mely nem szab határt a fantáziának és már most dörzsölöm a tenyeremet, hogy a hozzáértők - amilyen én nem vagyok - miket fognak művelni a játékkal a közeljövőben.
Azt még sajnos nem tudni, hogy mennyire lehet majd mélyen belenyúlni a vörösbe, azt viszont igen, hogy egyelőre a srácok nem terveznek Steam Workshop támogatást, ami egy kicsit azért lehangol. Sokkal könnyebb lenne válogatni a modok között a Valve rendszerének segítségével, de egyelőre a csapat azon dolgozik, hogy a REDkit minél profibban legyen összerakva. Igen, egyelőre, tehát nincs elkaszálva még a Workshop lehetőség sem, csak valamikor a későbbiekben számíthatunk rá, hiszen a modderek biztos erős nyomást fognak kifejteni a CD Projekt RED-re ennek érdekében.
A gamescomon is ott lesznek a fejlesztők, így van esély rá, hogy mi is majd bővebb információkkal látunk el titeket a készülő felszerelésről és annak részleteiről. Ha pedig esetleg játékfejlesztői vénával rendelkezel, érdemes ellátogatni a CD Projekt RED standjához, ugyanis ott lesznek a fejvadászaik is, akik új tehetségek után kutatnak. Egy próbát mindenképp megér, ha már arra jártok.
The Witcher 2 - jön a mod felszerelés
Újabb lehetőséggel bővül a CD Projekt RED szerepjátéka.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
The Witcher 2: Assassins of Kings
Platform:
Fejlesztő: CD Projekt RED
Forgalmazó: PlayON
Megjelenés: 2011. május 17.
Minimális rendszerigény: Dual Core 2,2-es GHz processzor, XP: 1 GB, Vista/Win7: 2 GB memória, GeForce 8800 vagy jobb videokártya 512 MB RAM-mal, DVD-ROM
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Toronymagasan az ILL kapta a State of Play legbetegebb előzetesét, végre sokkal többet is láthatunk a jövőre érkező horrorból
Legfrissebb fórumtémák
- 22:31
- Ki mivel játszik mostanában? [8244]
- 19:43
- Szét*** az ideg [5484]
- 12:43
- Új Vampire: The Masquerade-játék jön, Eternal Whispers alcímmel [hozzászólások] [1]
- 11:30
- Játék kívánságlisták és várólisták [20]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]