Pár héttel ezelőtt, a Cyberpunk 2077 teaser trailerében volt felfedezhető egy elrejtett üzenet, amely arra utalt, hogy hamarosan valami nagy bejelentés várható a CD Projekt REDtől. Nos, miután a GameInformer leleplezte új számának borítóját és fő sztoriját, nem titok már, mi lesz a lengyelek bejelentése: 2014-ben jelenik meg Geralt kalandjainak újabb felvonása, a The Witcher 3: Wild Hunt. A játék óriási nyílt világot tár elénk, amely harmincszor akkora, mint az előző részben bejárható terület volt, de még a Skyrim területénél is vagy 20%-kal nagyobb. Lóháton mintegy 30-40 percbe telik majd az egyik végéből a másikba jutni. Az új epizód a fejlesztők vadonatúj motorjára, a REDengine 3-ra épül, amely folyamatosan streameli a tartalmat, így a játék során nem találkozunk majd töltőképernyővel. Szörnyvadászatainkat alapos nyomozás fogja megelőzni, a sztorit pedig politikai cselszövés és nem evilági fenyegetések jellemzik. A The Witcher 3 PC mellett a hírek szerint "minden high-end platformra" elérhető lesz, azonban az nem derült ki egyelőre, hogy ez alatt a jelenlegi konzolgeneráció gépeit, vagy a pletykák szerint hamarosan bejelentésre kerülő új konzolokat értik.
Jövőre érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt
Óriási bejárható területtel jön a lengyel CD Projekt RED RPG-jének folytatása.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
The Witcher 3: Wild Hunt
Fejlesztő: CD Projekt RED
Forgalmazó: Cenega Hungary
Megjelenés:
2015. május 19. PC, PS4, X1
2019. október 15. Switch
2022. december 14. PS5, XSX
Minimális rendszerigény: Intel Core i5 2500K 3,3 GHz/AMD RaPhenom II X4 940 processzor, 8 GB RAM, GeForce GTX 660/Radeon HD 7870 vagy jobb videokártya, 35 GB HDD, Windows 7/8/8.1 (64 bites)
Ajánlott konfiguráció: Intel Core i7 3770 3,4 GHz/AMD FX-8350 4 GHz processzor, 8 GB RAM, GeForce GTX 770/Radeon R9 290 videokártya, 35 GB HDD
HOZZÁSZÓLÁSOK
Geralt0fPaks 2013.02.05. 17:02 [14]
Arra gondolok, mint pl.: a Fallout 3-ban, miután újrakezdtem, mivel már ismertem a sztorit, meg a világot, (modjuk ez lineáris, nem igazán vannak döntési lehetőségek) simán átugrottam a fő sztoriküldetések egy részét, mert tudtam, hova kell menni, és hát az így elég béna volt.
Geralt0fPaks 2013.02.05. 16:57 [14]
Hát nekem már most instant get, az biztos. Mondjuk arra kíváncsi leszek, hogyan gondolták a nyílt világban a folyamatos sztorivonalat megvalósítani, úgy, hogy véletlenül ne fuss bele a későbbi helyszínekbe. Vagy ők nem így gondolják.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Toronymagasan az ILL kapta a State of Play legbetegebb előzetesét, végre sokkal többet is láthatunk a jövőre érkező horrorból
Legfrissebb fórumtémák
- 22:31
- Ki mivel játszik mostanában? [8244]
- 19:43
- Szét*** az ideg [5484]
- 12:43
- Új Vampire: The Masquerade-játék jön, Eternal Whispers alcímmel [hozzászólások] [1]
- 11:30
- Játék kívánságlisták és várólisták [20]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]


