A Sony bejelentette, hogy három új játék készül a tavaly novemberben megjelent Wonderbookhoz. A Varázskönyv egy valódi könyv, amely a PlayStation 3-hoz csatlakoztatott kamera segítségével alkalmazza a kiterjesztett valóság technológiát. A játékos a könyv által bekerül a játék világába. Az eszközhöz eddig csak a Book of Spells című játék volt elérhető, amelyben a Harry Potter könyvekből ismerős varázslatokat tanulhatták meg a rajongók.
A Book of Potions e játéknak lesz a folytatása, hiszen a varázslatok után ezúttal a varázsitalok készítéséből kaphatnak leckét az érdeklődők. E játék elkészítésénél is közreműködött J.K. Rowling, aki új karaktert álmodott meg hozzá. Zygmund Budge végigkíséri a játékost egy titokzatos, kihívásokkal teli és izgalmas elvarázsolt kerten, ahol a PlayStation Move segítségével mágikus főzeteket készíthetnek. A Diggs Nightcrawler egy vérbeli krimi lesz, amelyben egy könyvmoly detektív kalandjait ismerhetik meg az érdeklődők. Feladatuk nem más lesz, mint Library Cityben kideríteni, hogy mi állhat Humpty halálának hátterében. A harmadik játék egy kalandjáték lesz, amely a Walking with Dinosaurs címet viseli. Ennek elkészítésében a BBC is közreműködik, és az őshüllők világába kalauzolja el a játékost, ahol a ragadozók vad élet-halál harcába is bepillanthatnak a játékosok.
Mindhárom gyermekeknek szóló játékot már a tavalyi gamescom alkalmával bemutatta a Sony, de azóta nem sokat lehetett hallani felőlük. Várhatóan mindhárom még idén megjelenik.
Három új játék érkezik a Varázskönyvhöz
Egy krimi, egy őslényes kaland, valamint egy varázsital készítő játék vár a gyerekekre.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]