Amikor 2009-ben kikerült a nagyközönség elé a Minecraft alfa változata, a fejlesztést elkezdő Notch (azaz Markus Persson) egész biztosan nem gondolta, hogy 2011 januárjában, kevesebb mint egy hónappal a béta fázis elérését követően már egymillió eladott példánynál fog tartani alkotása. Arra pedig még kevésbé számított, hogy öt év múlva az egyik legnagyobb amerikai vállalatnak fogja eladni cégét...
Márpedig ez történt: a pletykák után mostanra a Mojang hírei között is megjelent, hogy a céget felvásárolja a Microsoft, mégpedig nem is kevés pénzért, 2,5 milliárd dollárért. Notch döntése mögött a hírek szerint egyrészt az áll, hogy nem szeretné vállalni a globális jelentőségűvé vált céggel járó felelősségeket, másrészt pedig már évek óta újabb, kisebb projekteken szeretett volna dolgozni, viszont a Minecraft miatt akkora nyomás nehezedett rá, hogy ez lehetetlenné tette ezen terveit. A Mojang munkatársai egyelőre maradnak a helyükön, csak három alapító - Notch mellett Carl Manneh és Jakob Porsér - távozik, akik feltételezhetően új cégben folytatják majd a játékfejlesztést (Notchról legalábbis nehéz elképzelni, hogy nyugton maradjon ;) ). A stúdió egyéb projektjeiről, mint például a Scrollsról egyelőre nincsenek információk. Egyúttal azt is biztosra lehet venni, hogy a Minecraft nem fog eltűnni a süllyesztőben, egy ekkora sikert nem fog veszni hagyni a Microsoft, ha már ekkora öszeget adott érte. A játék biztos, hogy nőni fog, az meg, hogy milyen irányba, előbb-utóbb úgyis kiderül.
Felvásárolja a Minecraft fejlesztőjét a Microsoft
2,5 milliárd dollárért veszik meg a Mojanget.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:46
- Játék kívánságlisták és várólisták [11]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]