Bő egy évvel ezelőtt jelentette be a szerepjátékairól ismert Obsidian Entertainment, hogy új műfajban is kipróbálják magukat, készül az Armored Warfare, ami a tankos MMO-k nem túl népes táborát fogja erősíteni. A játék ingyenes lesz és megjelenésétől már csak napok választanak el minket. A kiadásért felelős My.com ugyanis bejelentette, hogy a játék korai változata május 27-től lesz elérhető. Ebben egyelőre csak a tier 1-6 kategóriák tankjai kapnak helyet, mivel a magasabb osztályos harckocsik kiegyensúlyozásán még dolgoznak a fejlesztők. Emellett a szerkesztőfelület egy része is le lesz tiltva, de a fejlődési rendszer alapvetően már működni fog. Várhatóan lesznek még kisebb-nagyobb döccenők is az indulás után, mivel a kiszolgáló szervereken is van még csiszolnivaló. A készítők a nyár folyamán fokozatosan új tartalommal fogják megtölteni a játék korai változatát.
Erről és más érdekességekről a hivatalos oldalon olvashattok részletesebben, de érdemes megnézni az alábbi trailert is, amelyben a River Point pályával ismerkedhettek meg.
Jön az Armored Warfare korai változata
Jövő héttől lehet kipróbálni az Obsidian Entertainment ingyenes, tankos MMO-ját.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Armored Warfare
Platform:
Fejlesztő: Obsidian Entertainment
Kiadó: My.com
Megjelenés:
2015. május 27. PC
n/a: PS4
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:46
- Játék kívánságlisták és várólisták [11]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]
