A Wolfpack Studios és az Ubi Soft bejelentése szerint ma indul útjára a Shadowbane. A sötét fantasy világban játszódó játékban széles lehetőségek adódnak majd az igazi szerepjátékra, hisz csapatokat alkothatnak a karakterek, guild-ekbe tömörülhetnek, beleszólhatnak városok életébe, hadsereget toborozhatnak, ostromokat vezethetnek, de akár a gazdasági fejlőség meghatározó alakjai is lehetnek. Olyan ritka fajokkal is lehet majd kezdeni, mint a Aracoix, a kentaur és a minotaurusz. Aki békésebb utat választ a felemelkedésre annak jól kidolgozott politikai és gazdasági lehetőségei lesznek erre. A Justice System segitségével nyomon követhetjük ellenfeleinket, a bűnözőket, kémeket és az ellenséges guild-eket. Tíz faj és húsz kaszt áll majd a játékosok rendelkezésére, hogy olyan karaktert indítsanak, amilyen a szivük vágya. Eddig egyedülálló módon lehetősége lesz a játékosoknak arra is, hogy az érdekesebb jeleneteket rögzítsék és később visszanézzék. A játék alapba 40 dollárba kerül es 31 nap ingyenes játékot tesz lehetővé. Ezután kell majd csak havidíjat fizetni. Az első hónap játék után lesz elérhető majd a minotaurusz faj, a második után a kentaur és a csak a harmadik fizetett hónap végén kapjuk meg a Aracoix fajt.
Ma indul a Shadowbane
Útjára indult egy újabb MMORPG csoda.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Őrület, mekkora nosztalgia van a Heroes of Might & Magic: Olden Era legújabb játékmenet-bemutatójában!
- 2. Minden, amit tudni érdemes a The Dark Pictures Anthology: Directive 8020-ról egy percbe sűrítve
- 3. A pletykák után immár hivatalos, hogy jön a Metro 2039, már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor
- 4. Vége a pletykáknak és a szivárgásoknak, mostantól hivatalos, hogy jön az Assassin’s Creed Black Flag Resynced
- 5. Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel
Legfrissebb fórumtémák
- 21:01
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1582]
- 19:30
- Videók - bármiről [11726]
- 18:35
- Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel [hozzászólások] [4]
- 13:14
- Dinónak [4302]
- 08:46
- Replaced teszt – Helycserés támadás [hozzászólások] [1]
- 22:09
- GG - GameGuess játék [969]
- 20:19
- Helyzetjelentés [157604]
- 14:47
- :::Music Club::: |House,Trance,Techno| [9512]
- 23:11
- A pletykák után immár hivatalos, hogy jön a Metro 2039, már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor [hozzászólások] [3]
- 11:45
- Pragmata teszt – Egy ikonikus kaland a Hold felszínén [hozzászólások] [2]
