Az Order of Battle eredetileg a második világháború csendes-óceáni ütközeteit dolgozta fel. Tavalyi premierje óta több kiegészítőt is kapott, amelyek hol az amerikai hadsereget bővítették ki, hol a japán-kínai konfliktust dolgozták fel. Idén áprilisban pedig bejelentették, hogy a soron következő DLC már teljesen elköszön a trópusi környezettől és a jóval zordabb skandináv térségbe repíti a játékosokat. Az Order of Battle: Winter War kiegészítő a minap meg is érkezett, így kezdetét veheti a szovjet-finn csatározás. Természetesen a szovjet seregek döbbenetes túlerővel és technológiai fölénnyel érkeztek meg a finn határhoz, ám az északiak hihetetlen elánnal és kitartással védték otthonukat és családjaikat. Ezt a konfliktust élhetjük most át mi is a DLC-ben érkező új kampányban. Ez tizenhárom új küldetést és kilencven új egységet jelent, köztük finn sítalpas gyalogságot is. A fagyos környezet a játékmenetre is hatással van, hiszen a hó lassítja az egységek előrehaladását, a befagyott folyókon a földi egységek átkelhetnek (de persze nem áshatják be magukat, hülyén is festene…), így azok már nem jelentenek természetes védelmi vonalat.
A finn harcokat dolgozza fel az Order of Battle: Winter War
Új DLC-t kapott az ingyenes stratégiai játék.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
Order of Battle: World War II
Platform:
Fejlesztő: The Aristocrats
Kiadó: Slitherine
Megjelenés: 2015. április 30.
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]





