Még tavaly tavasszal indult el a Halcyon 6: Starbase Commander Kickstarter kampánya, ahol a Massive Dagame Inc. csapata 40 000 kanadai dollárt kért a játékosoktól. Végül 187 000 dollárnál állt meg a gyűjtés, a fejlesztés pedig elkezdődött. Másfél évvel később, a napokban pedig már meg is jelent a játék.
A Halcyon 6: Starbase Commander – ahogy az a címből is sejthető – egy űrállomáson játszódik, méghozzá a mi saját űrállomásunkon. Ezt egy idegen faj hagyta ránk, de nekünk kell rendbe rakni, felújítani és üzemeltetni. A játékmenet a szokásos bázismenedzser alapokon nyugszik, de a készítők megfejelték némi szerepjátékos ízzel is, hiszen fel kell fedeznünk az univerzumot és fel kell vennünk a harcot a rejtélyes idegen faj, a Chruul ellen is. Ők azok, akik hétvégi programként elpusztítanák a Földet. Velük kell csatáznunk űrhajóval és gyalogosan egyaránt.
A Halcyon 6: Starbase Commander minden újrakezdésnél véletlenszerűen generált bázist ad nekünk, ahogy a környező galaxis is mindig más lesz. A pixel grafikus játék már elérhető a Steamen, ahol az első értékelések nagyon jó képet festenek róla.
Megjelent a Halcyon 6: Starbase Commander
Építsd meg saját űrállomásodat, aztán védd meg a behatolóktól!
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
Halcyon 6: Starbase Commander
Platform:
Fejlesztő: Massive Damage Inc.
Kiadó: Massive Damage Inc.
Megjelenés:
2016. szeptember 9. PC
n/a: Mac
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 11:03
- Játék kívánságlisták és várólisták [12]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]










