Még szeptember végén jelentette be a tinyBuild, hogy a Dynamic Pixels stúdiójában készül a Hello Neighbor. Egy belső nézetes horrorjátékról van szó, amelyben egy fiatalembert alakítunk, aki újonnan költözik a környékre, de hamar a titokzatos szomszéd után kezd kémkedni. Teszi ezt olyan lelkesedéssel, hogy be is merészkedik a házába, ám az rajta kapja és kezdődhet is a menekülés és bújócska. Mindezt első ránézésre egész kedves grafikai körítéssel tálalják, ám valahogyan ez is csak rátesz egy lapáttal a parafaktorra.
A fejlesztők jól haladnak a munkával, ezért a minap új fázisba lépett a játék, immár az Alpha 2-es verzióra lehet befizetni a hivatalos oldalon. Ebben természetesen még rengeteg hibával futhatunk össze, a menü sincs még készen, ahogy a mentések sem működnek egyelőre. Viszont már a véglegesnek szánt látványvilág köszönt ránk, valamint az alapvető játékmeneti funkciók is működnek. A szomszéd már számít a megjelenésünkre, reagál a tetteinkre. Egy kétszintes ház lesz a játszóterünk, amelynek a pincéjébe is lemerészkedhetünk.
Az új kiadás premierje apropóján két új trailer is érkezett. Az első egy picit a háttértörténetbe vezet be minket, míg a második tippeket ad a szomszéd kijátszására.
Új szakaszba lépett a Hello Neighbor
A második alfa szakasz már a végleges grafikát tartalmazza.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 11:03
- Játék kívánságlisták és várólisták [12]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]