A BioWare újabb videóval jelentkezett, amelyben egy régóta várt dologra tértek ki. A Mass Effect: Andromedában a sorozat előző három részéhez hasonlóan rengeteget fogunk cikázni a világűr egyes pontjai között. Ezt természetesen csak a csúcstechnológiás űrhajóval lehet megtenni. Ilyen lesz a Tempest, amely két küldetés között nem csak szupergyors (de gyengén felfegyverzett) szállítóeszközként, de otthonként is szolgálni fog. A legújabb trailerben végre közelebbről is megismerkedhetünk vele kívül és belül. A video első felében szépen végigvezetnek minket az űrhajó fontosabb helyiségein: a kutatóállomásokon, az eligazító szobán, a gépházon, a fegyverraktáron és az egészségügyi állomáson, majd később a kapitány kabinján és persze a parancsnoki hídon is. A video második felében pedig a hajó gyomrában „lakó” Nomad kerül a középpontba. Ez hasonló szerepet tölt be, mint a Tempest, csak épp nem az űrben, hanem a bolygók felszínén. A Nomad ugyanis egy hatkerekű csapatszállító jármű, amelynek egyetlen célja, hogy a lehető legnagyobb biztonságban juttassa el utasait a céljukhoz. És nem mellesleg kedvünkre átszínezhetjük majd. Fejlett radarjaival feltérképezhetjük a bolygó felszínét nyersanyagok után kutatva, majd a gazdag lelőhelyeknél a Nomaddal helyezhetünk el bányász drónokat, hogy ellássanak minket.
A Mass Effect: Andromeda továbbra is remekül fest és ahogy egyre többet tudunk meg róla, annál lassabban telik az idő a március 23-i premierig.
Idegenvezetés a Mass Effect: Andromeda hajóján
Új előzetes mutatja be a Tempestet és a gyomrában pihenő Nomadot.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Mass Effect: Andromeda
Platform:
Fejlesztő: BioWare
Kiadó: Electronic Arts
Megjelenés:
2017. március 23. PC
n/a: PS4, X1
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]