A Team 17 karolta fel a német Radiation Blue stúdiót, akik egész érdekes játékkal szeretnének debütálni a videojátékos piacon. Ez lesz a Genesis Alpha One, amely több műfajt is magába olvaszt. A történet a nem is annyira távoli jövőben játszódik, amikorra a korrupt és kontroll nélküli hatalmak menetrend szerint lakhatatlanná tették bolygónkat. A modern civilizáció a társadalommal együtt készül végérvényesen összeomlani a kimerült erőforrások és a megfékezhetetlen környezetszennyezés miatt. Néhány még funkcionáló állam négy nagy vállalatot bízott meg, hogy indítsák el a Genesis programot, amelynek célja, hogy az emberiségnek új otthont találjon. Mi is egy ilyen Genesis űrhajó kapitányát alakítjuk, akinek meg kell építenie saját űrhajóját, majd útnak indul a végeláthatatlan űrbe, hogy kimenekítse az emberi DNS-t a fertőből. Persze az út során idegenekkel is találkozunk, akik épp a mi vérünkre szomjaznak, vagyis a szokásos űrbéli veszedelmekkel kell szembenéznünk.
A Genesis Alpha One játékmenetének egyik alappillére az űrhajó modulokból való felépítése teljesen 3D-ben. Ehhez rengeteg különféle helyiség és létesítmény áll majd a rendelkezésünkre, ezeket pedig folyosókkal köthetjük össze. Gondoskodnunk kell az üvegházról, a legénység szállásairól, a kiszolgáló helyiségekről, a raktárakról és hasonlókról. Ha pedig elkészült az űrhajó, FPS nézetbe váltva járhatjuk be annak minden zegzugát. Itt kell felvennünk a harcot a hajót megtámadó mindenféle idegen létformákkal is. Utunk során erőforrásokat kell felkutatnunk és kiaknáznunk, új életformákat kitenyésztenünk, klónoznunk a legénységet (hisz ők fognak harcolni, így elkerülhetetlen a veszteség).
A játékra az első trailer alapján érdemes lehet odafigyelni. A fejlesztés PC-re és konzolokra folyik, de megjelenési dátumról egyelőre nincs hír.
Az emberiségnek kereshetünk új otthont a Genesis Alpha One-ban
Hol űrhajót kell építenünk, hol belső nézetben harcolnunk rajta.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
Genesis Alpha One
Platform:
Fejlesztő: Radiation Blue
Kiadó: Team17
Megjelenés:
2018. szeptember 4. PC
n/a: PS4, X1
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Őrület, mekkora nosztalgia van a Heroes of Might & Magic: Olden Era legújabb játékmenet-bemutatójában!
- 2. Minden, amit tudni érdemes a The Dark Pictures Anthology: Directive 8020-ról egy percbe sűrítve
- 3. A pletykák után immár hivatalos, hogy jön a Metro 2039, már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor
- 4. Vége a pletykáknak és a szivárgásoknak, mostantól hivatalos, hogy jön az Assassin’s Creed Black Flag Resynced
- 5. Aether & Iron teszt - Egy igazi rejtett gyöngyszem, amely akár az év szerepjátéka címre is pályázhat majd
Legfrissebb fórumtémák
- 18:45
- Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel [hozzászólások] [2]
- 13:14
- Dinónak [4302]
- 08:46
- Replaced teszt – Helycserés támadás [hozzászólások] [1]
- 22:09
- GG - GameGuess játék [969]
- 20:19
- Helyzetjelentés [157604]
- 14:47
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1580]
- 14:47
- :::Music Club::: |House,Trance,Techno| [9512]
- 23:11
- A pletykák után immár hivatalos, hogy jön a Metro 2039, már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor [hozzászólások] [3]
- 11:45
- Pragmata teszt – Egy ikonikus kaland a Hold felszínén [hozzászólások] [2]
- 22:03
- I Am Jesus Christ teszt – Megváltószimulátor [hozzászólások] [24]














